Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Feltételes szabadlábra helyezték a török Cumhuriyet című kormánykritikus lap hét újságíróját

2017. 08. 01.

Feltételes szabadlábra helyezték szombaton a török Cumhuriyet (Köztársaság) című kormánykritikus napilap hét újságíróját, akik ellen még folyik a terrorizmus vádjával indított per.

Kilenc hónapig volt előzetes letartóztatásban a hat újságíró és Must Kart karikaturista, akik hajnalban szabadultak Isztambul külvárosában található börtönből – családjuk és támogatóik boldogan fogadták őket a börtön bejáratánál. Négy másik társuk fogságban maradt.

A Cumhuriyet munkatársait azzal vádolják, hogy olyan fegyveres terrorszervezetek támogatói, mint a szakadár PKK, a 2016. júliusi katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalma, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoport.

Az isztambuli főügyészség által készített vádirat szerint a Török Köztársaság 1923-as alapítása után egy évvel létrehozott Cumhuriyet a legutóbbi három évben, különösen pedig a 2016. júliusi puccskísérletet követően – egy időben a lap vezetésében történt változásokkal – az újság múltjával szögesen ellentétes irányt vett.

A vádirat szerint 2013-tól a gülenista mozgalom vette át a lap feletti irányítást, 2015-től főszerkesztő Can Dündar vezetése alatt pedig az újság elfordult eredeti céljaitól és szellemiségétől.

A lap a Törökország-ellenes terrorszervezetek védelmezőjévé és támogatójává vált, illetve olyan híreket és kommentárokat közölt, amelyek messze túlmutattak a sajtószabadság biztosította éles bírálaton, asszimetrikus háborút indítva és célba véve ezzel a köztársaság kormányát és Recep Tayyip Erdogan államfőt – fogalmazta meg írásban az ügyészség.

Orientalista.hu – Origo

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑