Cadmus fordítás Cadmus

Feltételesen szabadlábra helyzeték Navaz Saríf volt pakisztáni kormányfőt

2019. 10. 25.

Egészségügyi okokból feltételesen szabadlábra helyezték Navaz Saríf volt pakisztáni miniszterelnököt – közölte pénteken a politikus védője.

A hétéves börtönbüntetését töltő, szívproblémákkal küzdő, hatvankilenc éves Sarífot a lahori bíróság döntését követően cellájából egy helyi kórházba szállították kezelésre.

„A romló egészségi állapotára tekintettel és a jobb kezelés érdekében kértük a szabadlábra helyezést óvadék ellenében”– mondta Azam Nazir Tarar ügyvéd a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

A politikust tavaly decemberben ítélte el egy korrupcióellenes bíróság. A védelem már azonnal az ítélet kihirdetése után jelezte, hogy Sarífnak orvosi kezelésre lesz szüksége. A volt miniszterelnök december óta több alkalommal is elhagyhatta a börtönt, hogy Lahorban kapjon kezelést.

A háromszor miniszterelnökké választott Sarífot 2017-ben távolította el hivatalából a legfelsőbb bíróság korrupció miatt, és családjának több tagjával együtt börtönbüntetésre, illetve tetemes pénzbírság megfizetésére kötelezte. Saríf politikai indíttatásúnak nevezte az ítéletet.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑