Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Fidesz: Az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár

2017. 08. 10.

A szerdai, Párizs elővárosában végrehajtott merénylet is azt bizonyítja, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár – ismertette a Fidesz álláspontját csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Budai Gyula.

A kormánypárt képviselője, aki felépülést kívánt a sérülteknek, külön kiemelte, hogy a támadó éppen a Sentinelle terrorellenes hadművelet keretében járőröző francia katonák közé hajtott. Az esetet a francia hatóságok is szándékos, előre kitervelt merényletként kezelték – tette hozzá, hangsúlyozva, az elkövető egy 37 éves algériai bevándorló, akit korábban már kiutasítottak és el kellett volna hagynia az országot.

Most az az egyik legfontosabb feladat, hogy garantálják Európa és az európai polgárok biztonságát – jelentette ki a politikus. A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP frakciónak pedig az a legfontosabb feladata, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja – szögezte le.

A korábbi hazai intézkedésekre emlékeztetve hangsúlyozta, hogy Magyarország az elsők között tett lépéseket, hiszen lezárta az illegális bevándorlók elől a déli határt és tranzitzónákkal garantálta, hogy senki ne juthasson be jogellenesen az ország területére.

Ezzel szemben a szocialisták több alkalommal is beismerték, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor lebontják a kerítést és mindent megtesznek, hogy Magyarországra is alkalmazzák az EU által meghatározott betelepítési kvótákat – fogalmazott. A Jobbik pedig Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével és az MSZP-vel együtt megakadályozta, hogy a parlament megszavazza a migránsok betelepítéséről szóló törvénymódosítást – emelte ki Budai Gyula.

Amíg Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, addig a déli határon állni fog a kerítés, a kormány és a Fidesz-KDNP harcolni fog a betelepítési kvóták ellen és mindent megtesz a magyar emberek biztonságáért – összegzett.

Arra a felvetésre, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje éppen csütörtökön mondta egy sajtótájékoztatón, hogy nem bontaná le a határkerítést, amíg az illegális bevándorlás miatti félelem okai meg nem szűnnek, azt válaszolta, hogy „ezek szerint megjött Botka Lászlónak az esze a kerítéssel kapcsolatos kérdésben”.

Budai Gyula felszólította az MSZP-t, hogy adjanak világos, egyenes választ arra, hogy szükségesnek tartják-e a kerítést. Azt is leszögezte, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt állításaival ellentétben nem a kormányzati politika miatt alakult ki félelem a lakosságban. A kormánypártok nem vesznek a „Soros által összehívott parlamenti ülésen” – ismételte meg a Fidesznek az augusztusi, rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó álláspontját.

Az N1TV átlépte az újságírói etika határait amikor azért keresett meg egy dunaújvárosi nyugdíjast, mert egy korábbi lakossági fórumon szidta Vona Gábort, a Jobbik elnökét – válaszolta egy másik felvetésre. Egyúttal a Jobbik vezető politikusainak nyugdíjasokra vonatkozó korábbi mondataira reagálva felszólította az ellenzéki pártot, hogy kérjenek bocsánatot az idősektől.

Budai Gyula egy újabb témára áttérve felháborítónak nevezte, hogy az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA) főtitkára napi 110 ezer forintért bérelt villát a Balaton partján. Ez az esemény beárnyékolja azt a tényt, hogy a kormány tavaly 4,4, idén pedig 5,2 költött az Erzsébet-táborokra, az elkövetkező három évben 26 milliárdot fordítanak majd a programra, az üdültetett gyerekek számát pedig 25 ezerről 60 ezerre emelik fel – mondta.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑