Cadmus fordítás Cadmus

Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést

2017. 08. 26.

A Fidesz szerint egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye “ne egy döglött aktában végződjön”, hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel – közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A politikus azt mondta, a röszkei határon történt zavargások óta közel két év telt el, és a felelősök még most is büntetlenek. Budai Gyula úgy vélte: Ahmed H. ügye két év alatt normális körülmények között befejeződhetett volna, a másodfokú bíróság rendelkezett azokkal a bizonyítékokkal, amelyek miatt nem volt indokolt az elsőfokú eljárás megismétlése és ítélet hatályon kívül helyezése. Ez a döntés hónapokra lelassította az igazságszolgáltatást – fűzte hozzá.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteki tájékoztatása szerint jogorvoslatért a Kúriához fordult Polt Péter legfőbb ügyész, amiért a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény bűntette miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét.

Budai Gyula sajtótájékoztatóján azt mondta, a röszkei erőszak csak a kezdte volt az európai erőszakhullámnak, a bevándorlással együtt a terror is Európába költözött, állandósultak a terrortámadások és -fenyegetések, két év alatt több mint 400 ember esett áldozatul a terrornak.

“Elképesztő, ami ezzel az üggyel az elmúlt időszakban történt” – fogalmazott a politikus, utalva arra, hogy a “Soros-szervezetek” és az Európai Parlament “szabályos kampányt indított Ahmed H. kiszabadításáért” , illetve egy Magyarországot elítélő EP-határozat is született, amely dokumentumhoz a magyar baloldal is segítséget nyújtott.

Budai Gyula szerint egy olyan ember kiszabadításáért indítottak kampányt, aki 2015-ben a röszkei határon támadást vezényelt le, egy iszlamista szervezet tagja, és elfogásakor hét útlevelet találtak nála.  Megjegyezte, az ügy pikantériája, hogy Ahmed H. védelmét az a Bárándy Péter látja el a másodfokú eljárásában, aki korábban szocialista igazságügy-miniszter volt.

Egyértelmű, hogy Brüsszel és a magyar baloldal nyíltan egy terroristát véd és támogat, amelyet a Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tart, és bízik abban, hogy az igazságszolgáltatás Ahmed H. ügyében folytatódni fog a magyar emberek megelégedésére – mondta a politikus.

Budai Gyula kérdés kapcsán úgy vélte, hogy soha nem fogalmazott meg politikai kritikát bíróságokkal szemben, most is csak szakmai kritikát mond. Úgy vélte, a húszéves büntetőjogi gyakorlat feljogosítja erre.

A magyar-holland diplomáciai konfliktussal kapcsolatban kérdésre válaszolva Budai Gyula azt mondta, elfogadhatatlan a holland nagykövet Magyarországgal kapcsolatban tett kijelentése, miszerint a magyar kormány ugyanazzal a módszerrel, ugyanolyan elvek mentén működik, mint a terrorszervezetek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑