Cadmus fordítás Cadmus

Fogolycserét hajtottak végre a harcoló felek Márib tartományban

Fogolycserét hajtottak végre kedden a Al-Hadi megbuktatott elnök erői és húszik a harcok sújtotta nyugat-jemeni Márib tartományban – közölte egy névtelenséget kérő katonai tisztségviselő.

Az illetékes szerint öt katonát cserétek ki öt lázadóra. Az egyezség helyi törzsek közvetítésével jött létre. A helyi törzsek közvetítői korábban már több alkalommal működtek közre hasonló fogolycserékben a polgárháború dúlta ország különböző térségeiben.

A húszik februárban indítottak offenzívát a kormányerők kezén lévő, olajban gazdag tartomány elfoglalására. Az ENSZ ismételten figyelmeztetett, hogy menekültáradatot válthatnak ki a harcok.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán által támogatott húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között. Utóbbiakat 2015 óta támogatja a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció.

A szunnita királyság ugyanis attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita fegyveresek térnyerésének következtében.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑