Cadmus fordítás Cadmus

Folytatódik az iszlamisták evakuálása Aleppoból

2016. 12. 19.

Néhány órás fennakadás után folytatódott hétfőre virradóra Aleppó keleti városnegyedeinek evakuálása.

Az éjszaka folyamán mintegy 350 iszlamistát szállítottak el öt busszal aa nemrégiben még terroristák kezén lévő kelet-aleppói városnegyedekből – erősítették meg egybehangzóan hírügynökségek ENSZ-illetékesekre és segélyszervezetek képviselőire hivatkozva.

A buszkonvoj több órás veszteglés után megérkezett er-Rasidin településre.

Előzőleg, vasárnap újraindult, majd elakadt az iszlamisták és családjaik kiköltöztetése Aleppó keleti negyedéből, miután  Aleppo tartományban egy iszalmista csoport megtámadott és fejgyújtott egy 5-6 még utasok nélküli autóbuszt. Az autóbuszok  Fuah és Kafarjah faluba tartottak amit  az iszlamisták több éve tartanak elzárva a külvilágot. A megállapodás szerint a szíriai hadsereg az aleppoi evakuálás egyidejében, buszokkal szállíthatja el a két siíta faluban rekedt sebesült civileket.

A szombati evakuálási megállapodás szerint első ütemben 1200 iszlamistát evakuálnak ki Kelet-Aleppoból, cserébe ugyanennyien hagyhatják el az iszlamisták által ostromlott két idlíbi síita falut, Fuah és Kafarjah.

Összességében 2500 polgári lakos távozik a két faluból, és ugyanennyi terrorista Kelet-Aleppoból. Utána további 1500 fő hagyhatja el még Fuaht és Kafarjaht  illetve a libanoni határnál fekvő, s a kormányerők által ostromzár alatt tartott terroristák által uralt Madaya és Zabadani településeket.

Orientalista.hu – Zenobia 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑