Cadmus fordítás Cadmus

Fosztogatnak azt Afrínt megszálló milíciák

2018. 03. 19.

Fosztogatni kezdtek a török hadsereggel szövetséges milicisták az északnyugat-szíriai Afrín városban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) hétfőn.

A brit székhelyű szervezet szerint a fosztogatás azt követően kezdődött, hogy török katonák és az őket támogató szíriai erők vasárnap bevonultak Afrín belvárosába, átvették az ellenőrzést a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciától, és kitűzték a török nemzeti lobogót. A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH úgy értesült, hogy üzleteket, lakásokat, autókat dúlnak fel.

Az YPG egyik szóvivője arról beszélt a dpa német hírügynökségnek, hogy a fosztogatás mellett épületeket gyújtanak fel, vallási szobrokat törnek össze, ahogy az Iszlám Állam terrorszervezet tette egykor, amikor lerohant egy-egy területet. Afrínban készült fényképek tanúsága szerint szíriai milicisták a kurd folklórban nevezetes személyiségeket ábrázoló szobrokat döntöttek le.

Ellentétes információk keringenek

A török haderő bevonulása nem ütközött komoly ellenállásba, mert a kurd milíciák – a gerillahadviselés „új szakaszára” hivatkozva – kivonták erőiket a városból. „Ezért, hála Istennek, nincsenek károk a civilek lakásaiban, és sokan visszatérhettek otthonaikba” – mondta az Ankara támogatását élvező, Murád Szultán szíriai turkomán fegyveres csoport ezredese, Ahmed Oszmán. Afrín után a kurd erők ellenőrzése alatt álló arab falvak, köztük Tell Rifát és környéke „vár még felszabadításra” – mondta Oszmán.

Az Afrín ellen folytatott török offenzíva kezdete óta 98 ezer ember hagyta el otthonát, hogy Tell Rifát, Nubl vagy az-Zahraa települések felé vegye az irányt – jelentette az ENSZ Humanitárius Ügyek Hivatalának szíriai irodája hétfőn. Hasonló számadatokat közölt hétfőn az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon nyilatkozva Szulaimán Dzsafar, az Afrín körzeti kurd autonóm vezetés külkapcsolati felelőse, aki szerint mintegy 100 ezren menekültek el a térségből az ostrom kezdete óta.

Ezzel szemben Hevi Musztafa, az Afrín körzetbeli civil hatóság egyik magas rangú tagja a Reuters hírügynökségnek adott telefonos interjúban arról számolt be, hogy az Afrín városából az offenzíva miatt a környékbeli területekre menekült több mint 200 ezer ember maradt fedél vagy élelmiszer és víz nélkül. Akiknek autójuk van, azok abban alszanak, akiknek nincs, azok a fák alatt, gyerekeikkel együtt – tette hozzá Musztafa.

Törökország január 20-án indított offenzívát Afrín térségében a helyi kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart. Az YPG a nyugati koalíció egyik legszorosabb szövetségese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban. Az Egyesült Államok fegyverekkel is támogatta őket. Ankara arra hivatkozva indította meg a támadást januárban, hogy a fegyverkező kurdok biztonsági fenyegetést jelentenek. Törökország attól tart, hogy ha Szíria északi részén a kurdok bármiféle önállóságot szereznek maguknak, az a Törökországban élő, több mint tízmilliós kurd kisebbség önállósági törekvéseit is felerősíti.

Ahmed Oszmán hétfőn egyúttal arra figyelmeztetett, hogy Afrín városa után Manbídzs irányába folytatják útjukat. A török vezetés a közelmúltban többször kilátásba helyezett az afríni után egy manbídzsi offenzívát is, és arra kérte Washingtont, hogy vonja ki onnan a kurd erőket az Eufrátesz keleti partjára. Manbídzs Afríntól keletebbre található, a helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy ott az YPG-n kívül az Egyesült Államok hadserege is jelen van.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑