Cadmus fordítás Cadmus

Frontex: a bevándorlók között vegyülnek el a terroristák

2017. 04. 09.

Elismerte a Frontex, vagyis az unió határvédelmi ügynöksége, hogy a bevándorlók között vegyülnek el a terroristák, és így próbálnak bejutni Európába. Egy-másfél évvel ezelőtt még hangosan bírálták az Unióban azokat a szakértőket és politikusokat, akik ilyet állítottak.

Közben sokan továbbra is megdöbbentőnek tartják azt az Európai Parlamenti javaslatot, amelyik arról szól, hogy könnyíteni kellene a bevándorlást, és a gazdasági okból érkezőket is valódi menekültnek kellene tekinteni.

Százával érkeznek nap, mint nap az illegális migránsok Olaszország partjaihoz. A római belügyminisztérium adatai szerint az év első két hónapjában 74 százalékkal több bevándorló érkezett hozzájuk, mint egy évvel korábban. Az Európai Unió Határvédelmi Ügynökségének most nyilvánosságra került jelentésből pedig az derült ki, hogy az EU külső határain továbbra is gondot okoz a migránsok személyi adatainak a megállapítása. A Frontex arra is figyelmezet, hogy a bevándorlók közé vegyülve terroristák is eljuthatnak az Európai Unióba.

Az Európai Parlamentben a héten a migrációról elfogadott jelentésben nincs szó ezekről a kockázatokról. A dokumentumban azt írták: 6,7 millió menekült kénytelen hosszú időt távol tölteni lakóhelyétől. Az állásfoglalás 90 pontban sorolja fel, mi lenne az EU feladata menekültek és a migráció kezelésénél.

Az uniós jelentés szerint a jobb és biztonságosabb élet reményében védelmet kellene adni a migránsoknak, el kell törölni a migrációt szabálysértésként kezelő jogi kereteket, a menekültek fogalmát ki kell terjeszteni azokra is, akik gazdasági okból hagyják el a szülőföldjüket, az embercsempészek ellen úgy kell fellépnie az EU-nak, hogy legális migránsútvonalakat jelöl ki.

Ezek mellett szó esik az állásfoglalásban arról, hogy az uniónak áttelepítési programokat kell indítania. A befogadó országokban a bevándorlást lehetőségként kell beállítani, ezzel együtt a társadalomnak rugalmasabbnak kell lennie. A Parlament kiemelt feladatként jelöli meg a migránsok oktatását és foglalkoztatását.

A jelentést megszavazta a magyar baloldal valamennyi európai parlamenti képviselője.

A szocialista Szanyi Tibor, és Ujhelyi István, a DK-s Niedermüller Péter és Molnár Csaba igen gombot nyomott a menekült- és migránsáramlatok kezeléséről szóló szavazáskor.

Ugyancsak támogatta a dokumentumot a Párbeszéd képviselője Jávor Bendedek, és a Közép-európai Egyetem adjunktusa, az LMP-s Meszerics Tamás.

Brüsszelből folyamatosan nyomás alatt tartják Magyarországot a bevándorlás kezelése miatt – erről beszélt Tuzson Bence az M1 hírfolyamában. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta: ezért a mostani Nemzeti Konzultációnak az egyik legfontosabb pontja a migráció kérdése. Hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy minél többen visszaküldjék a kérdőívet, mert minden magyar ember véleménye számít.

„Minél többen küldik vissza, annál erősebb a kormányzat felhatalmazása Brüsszelben, annál erőteljesebben tud fellépni. Hiszen akkor kialakul egy olyan társadalmi vélemény, amit lehet képviselni, s a képviselt vélemény alapján sokkal erőteljesebben lehet fellépni”- mondta.

Az államtitkár hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy Brüsszelben is politikusok ülnek, akiknek érteni kell az emberek akaratából.

Orientalista.hu – M1

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑