2019. 04. 08.

Ganz: Netanjahu Ciszjordánia annektálására vonatkozó terve felelőtlen szavazatszerző próbálkozás

Szavazatszerzésre irányuló, felelőtlen ígéretnek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Ciszjordánia tervezett annektálásáról tett szombati kijelentését Beni Ganz, a keddi előrehozott választásokon legtöbb szavazat megszerzésére esélyes ellenzéki Kék-fehér párt vezetője.

Ganz a Jediót Ahronót című újság online változatának, a ynet-nek adott interjújában ostorozta a kormányfő kijelentését. „Miért nem kérdezik meg, hogy ha Netanjahu 13 évig annektálhatta volna, miért nem tette meg?” – utalt a négy parlamenti ciklus együttes idejére, amikor Netanjahu miniszterelnök volt.

„Úgy gondolom, hogy ez egy stratégiai és történelmi döntés, amelynek felvetése egy választási kampány ötleteként nem komoly, és felelőtlen” – mondta Ganz. Amikor a kérdéssel kapcsolatos személyes álláspontjáról faggatták, a Kék-fehér párt vezetője kijelentette, hogy ellenzi az egyoldalú lépéseket. „Azt mondtuk, hogy regionális és globálisan támogatott békeszerződésre törekszünk, miközben megtartjuk alapelveinket” – hangsúlyozta pártja álláspontját.

Ezeket az elveket csütörtökön egy tel-avivi nagygyűlésen ismertette: magukban foglalják a részben Ciszjordániában található Jordán-völgy biztonsági ellenőrzésének megőrzését, valamint a nagy települési blokkok fenntartását Ciszjordániában, noha nem zárta ki a távoli, katonailag nehezen védhető telepek felszámolását.

Netanjahu ígéretét Ganz értelmetlen kijelentésnek minősítette. „Szégyen, hogy ilyen emberekkel játszom” – tette hozzá.

Az ügy előzménye, hogy szombaton, három nappal a parlamenti választások előtt a 12-es csatornának adott interjúban a kormányfő kijelentette, hogy ki fogja terjeszteni Izrael szuverenitását Ciszjordániára, és nem fog különbséget tenni a tömbben lévő és az elszigetelt telepek között.

A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai-övezet területén tervezik létrehozni leendő államukat. Ciszjordániában jelenleg mintegy 400 ezer zsidó telepes él. A zsidó telepek létrehozása ugyanakkor a nemzetközi jog, a genfi egyezmény alapján nem jogszerű, ezért nemzetközi megítélésük is vitatott.

MTI, Hirado.hu

, , , , , , , , , ,




Back to Top ↑