Cadmus fordítás Cadmus

Genfben megkezdődött a szíriai béketárgyalások hatodik fordulója

2017. 05. 17.

Sajtóértesülések szerint a világszervezet genfi székhelyére megérkezett Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet, a damaszkuszi kormány főtárgyalója, ahol Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával találkozik. A várhatóan május 19-ig tartó hatodik fordulóra a nap folyamán várják a szíriai iszlamista ellenzéki csoportok nagy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) küldöttségét.

Abdul Hakím Bassár, a HNC küldöttség egyik tagja szerint de Mistura új tárgyalási mechanizmust javasolt az új szíriai alkotmány kérdéseinek a megvitatására.

Az ENSZ-különmegbízott találkozott Naszr al-Harírivel, a HNC küldöttségének vezetőjével és közölte vele, hogy egyszerre akarja két külön szobában lefolytatni a tárgyalásokat – mondta Abdul Hakím Bassár, aki szerint az egyik helységben a kormányküldöttség, a másikban az ellenzéki delegáció tagjai foglalnának helyet.

Az ellenzék szobájában a HNC 4-5 tagja tárgyal majd az Oroszországhoz közeli ellenzékiek, az úgynevezett Kairói Csoport és a Moszkvai Csoport 1-1 delegátusa társaságában. Hozzáfűzte: ezeken az egyeztetéseken jelen lesz a szíriai kurdok egyik képviselője is.

Alaptörvény elveiről is tárgyalni fognak

Abdul Hakím Bassár szerint a tárgyalások az új szíriai alkotmányról, valamint a dokumentum tervezetének előkészítéséről és alapelveiről szólnak majd. Az ENSZ-különmegbízott emellett úgy véli, hogy amennyiben sikerül az alaptörvény körüli kérdések tisztázása, a felek áttérhetnek az átmeneti kormányzó testület és a választások témaköreihez – tette hozzá.

A HNC küldöttség tagja szerint de Mistura módszere abban foglalható össze, hogy megpróbál a szembenálló felekkel megállapodást elérni a szíriai alaptörvény sarkalatos pontjairól, illetve abban a kérdésben, hogy Bashar Al-Assad elnök részt vehet-e majd az új választásokon.

Értesülések szerint de Mistura javaslatot tett az új szíriai alaptörvény megvitatásának mechanizmusára, amely párhuzamosan folyna a negyedik tárgyalási fordulóban megállapodott kérdéskörökről folytatott párbeszéddel. 2016 óta az ENSZ-különmegbízott öt tárgyalási fordulót szervezett már Genfben, de egyik sem járt eredménnyel.

( A képen Bashar Al-Jaafari a Szíriai Arab Köztársaság állandó ENSZ nagykövete és Staffan de Mistura látható)

Orientalista.hu – (MTI)

 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑