Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Görög őrhajó nyitott tüzet egy török teherszállítóra

2017. 07. 04.

A görög parti őrség hétfőn figyelmeztető lövéseket adott le majd rálőtt Rodosz szigete előtt egy török teherhajóra, amelyet feltételezett drogszállítmánya miatt akart átkutatni.

A török minisztérium szerint igazolhatatlan cselekedet rálőni egy fegyvertelen teherhajóra, amely két török kikötő között szállított árut. “Az egyetlen vigasz, hogy senki sem vesztette életét, vagy sebesült meg az incidensben” – tette hozzá a tárca.

A görög parti őrség szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta: az ACT nevű török hajó a feltartóztatását célzó lövések ellenére elmenekült. “Információink voltak arról, hogy a teherhajó kábítószert szállított” – tette hozzá a hatóság. Az incidens idején a gyanús hajó alig hat kilométerre volt Rodosztól a görög felségvizeken.

A parti őrség először figyelmeztető lövéseket adott le.  Amikor pedig a török teherhajó kapitánya nem engedelmeskedett a megállásra való felszólításnak, a járműve olyan részeire adtak le lövéseket, ahol emberéletek nem forogtak veszélyben – tette hozzá a pireuszi székhelyű hatóság.

A török NTV hírtelevízió képeket mutatott a nap folyamán a teherhajóról, amelynek törzsét a kapitány szerint 16 találat érte. Az Anadolu állami hírügynökség úgy tudja, hogy válaszul a török parti őrség két egységét, és a haditengerészet egyik hajóját vezényelték ki az Égei-tengerre.

A térségben a hatóságok rendszeresen ellenőriznek olyan hajókat, amelyekről feltételezik, hogy migránsokat szállítanak, vagy pedig kábítószert vagy dohányárut csempésznek.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑