Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Görögországban 54 migránst mentettek ki egy kisteherautóból

2017. 10. 12.

A görög rendőrség 54, egy kisteherautóba zsúfolt migránst mentett ki az ország északi részében – közölték a hatóságok csütörtökön. Az akció során elfogtak két bolgár állampolgárt, őket azzal gyanúsítják, hogy egy embercsempész hálózat tagjai.

A rendőrség közlése szerint még szerdán állították meg a járművet az északnyugati Rodópi prefektúrában. Úgy tudni, az 52 szíriait és két szomáliait, köztük 13 fiatalkorút a 4 méter hosszú és 2,5 méter széles raktérbe zsúfoltak, amelyben nem volt semmifajta szellőztetés, és az autó kívülről volt lezárva.

A 36 és 38 éves bolgárokat embercsempészettel és az illegális bevándorlók életének veszélyeztetésével vádolják.

A hatóságok közölték azt is, hogy a felnőttek fejenként 1500 eurót (465 ezer forint) fizettek, hogy a görög-török szárazföldi határtól, amelyet illegálisan léptek át, eljuthassanak Szaloniki városába.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑