Cadmus fordítás Cadmus

Grúzia is kérelmezi felvételét az EU-ba

2022. 03. 02.

Az országot kormányzó Grúziai Álom – Demokratikus Georgia párt vezetője, Irakli Kobahidze bejelentette, hogy március 3-án benyújtják hivatalos tagfelvételi kérelmüket az Európai Unióba.

Kobahidze tájékoztatása szerint a kormánypárt a kabinettel egyeztetve döntött arról, hogy kezdeményezi: az EU gyorsított eljárásban adja meg a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges tagjelölti státuszt Tbiliszinek.

„Tekintettel az általános politikai helyzetre és az új viszonyokra, (…) az Irakli Garibasvili kormányfővel lefolytatott konzultációk alapján politikai döntést fogadtunk el, hogy haladéktalanul kezdeményezni fogjuk a tagjelölti státuszt az Európai Uniónál. A (…) kérelmet a kabinet nevében holnap fogjuk megküldeni az EU-intézményeknek” – idézta az MTI Kobahidzét.

A dpa német hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Kobahidze korábbi elképzelése szerint csak 2024-ben terjesztették volna elő a kérelmet, mivel – mint egy nemrégi beszédében fogalmazott – „egy ilyen elhamarkodott kezdeményezés kontraproduktív” lenne.

A pártvezető mindemellett Grúzia támogatásáról biztosította a kijevi vezetést az Ukrajna elleni orosz támadások közepette. Értésre adta ugyanakkor, hogy Tbiliszi nem kíván csatlakozni az EU és az Egyesült Államok által elfogadott szankciókhoz.

ATV

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑