Cadmus fordítás Cadmus

Gyanús pénzeket fagyasztottak be Ázsia ingatlanmoguljánál

2019. 12. 08.

Kilenc számláját fagyasztotta be a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) a pakisztáni Malik Riaz Hussainnek, aki Ázsia talán legnagyobb, ingatlanpiaci fejlesztőjének számít a Bahria Town nevű vállalatával – írja a Guardian.

Az NCA összesen 190 millió font (kb. 73 milliárd forint) értékű vagyont, számlát, kötvényeket fagyasztott be Hussainhez köthetően. Ebből a londoni Hyde Parknál lévő luxusingatlana önmagában 50 millió fontot ér.

Az NCA gyanúja szerint a vállalkozó brit bankszámláin piszkos pénz pihen, mely korrupcióhoz illetve különböző bűncselekményekhez kapcsolódóik, és angliai számlákon keresztül akarták azt tisztára mosni. A hivatal állítása szerint,

a vállalkozó nem tud magyarázatot adni az összesen kilenc számlán elhelyezett pénzek eredetére.

Tavaly december volt az első alkalom, hogy a hatóságok befagyasztották Hussain egyik brit érdekeltségét, majd idén augusztusban

a bíróság elrendelte további nyolc számla befagyasztását, 120 millió fonttal.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Origo.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑