Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Gyerekkatonákat engedtek el dél-szudáni fegyveresek

2018. 08. 08.

Több mint 120 gyerekkatonát engedett el két dél-szudáni ellenzéki fegyveres csoport az ENSZ-szel kötött megállapodás keretében, amelynek értelmében az idén több mint 900 gyermek „szerelhet le” – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A szervezet közleménye szerint a szóban forgó 128 gyermek letette a fegyvert, az ENSZ-ügynökség pedig civil ruhával látta el őket, valamint egészségügyi vizsgálatnak vetette őket alá.

Az UNICEF tudatta azt is, hogy a társadalomba visszatérő gyerekeknek pszichoszociális támogatást nyújtanak, ezzel is segítve beilleszkedésüket. Ezt követően szakmai képzésben részesítik őket, hogy hozzá tudjanak járulni családjaik megélhetéséhez.

Ez volt a maga nemében a harmadik ilyen „leszerelés” az idén, februárban több mint 300, áprilisban mintegy 200 gyerek távozhatott fegyveres csoportok kötelékéből.

Az UNICEF adatai szerint továbbra is mintegy 19 ezer gyerekkatona van Dél-Szudánban.

A világ legfiatalabb államának számító, 2011 óta független Dél-Szudánban 2013 decemberében mérgesedett el a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir és akkori helyettese, Riek Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki. A személyes és az etnikai rivalizálás által fűtött konfliktusban tízezrek vesztették életüket és a 12 milliós lakosság negyede kényszerült lakhelyének elhagyására, a jórészt az olajkitermeléstől függő gazdaság pedig összeomlott.

A válságban szembenálló felek vasárnap hatalommegosztási megállapodást írtak alá a megbékülés jegyében, megfigyelők azonban emlékeztetnek: a szemben álló felek 2015 augusztusában is írtak már alá békemegállapodást, de az egyezmény alapján 2016 júliusában megalakított egységkormány napok alatt összeomlott, és harcok törtek ki a fővárosban, Jubában.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑