Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Háborús bűncselekménnyel vádolnak egy iraki katonát mert lefejezett terroristával pózolt

2017. 11. 10.

Eljárást indítottak csütörtökön Németországban egy iraki menekült ellen, aki mobiltelefonnal készített felvételen az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezett harcosaival pózolt.

A 24 éves férfit, aki az iraki hadseregben katonáskodott majd menekültként érkezett Németországba, háborús bűncselekménnyel vádolják. A vádirat szerint a felvételt azért készítette, hogy a megölt ellenségeit kigúnyolja, és megszentségtelenítse. Háborús bűncselekmények miatt több éves börtönbüntetésre számíthat.

Az iraki menedékkérő a nyáron történt letartóztatásáig Stuttgartban élt egy menekültszálláson, ahol 2016 novemberében életveszélyesen megfenyegette egy afgán lakótársát.

Az ügyészség szerint a szóban forgó felvételt mutatta meg lakótársának, azzal fenyegetve őt, hogy ugyanazt fogja tenni vele is, mint a megölt terroristákkal. Az iraki menekültet ezért fenyegetéssel is vádolják.

A 24 éves férfit több éves börtönbüntetésre számíthat háborús bűncselekmények miatt.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑