Cadmus fordítás Cadmus

Hadgyakorlattal provokálják Iránt a szaúdiak

2016. 10. 05.

Szaúd-Arábia tengeri hadgyakorlatot kezdett kedden a Hormuzi-szorosban, a manőver során éleslövészetet is tartottak a világ legfontosabb olajszállító útvonalán – közölte a helyi sajtó.

A szaúdi hadgyakorlatot a szunnita királyság regionális riválisával, Iránnal kialakult fokozott feszültségek közepette tartják.

Hadihajók, gyors támadóhajók, továbbá a haditengerészeti légierő, a tengerészgyalogság, a tengerészeti erők különleges biztonsági egységei vesznek részt a manőverben, amelynek során éles lőszerrel is lőttek – közölte a szaúdi hírügynökség.

A hadgyakorlat célja a harckészültség tesztelése, illetve „felkészülés a Szaúd-Arábiai Királyság tengeri érdekeinek védelmére bármely lehetséges fenyegetéssel szemben” – idézte a szaúdi hírügynökség Madzsid bin Hazzáa al-Kahtáni ellentengernagyot, a manővert vezető parancsnokot.

A szunnita muszlim többségű Szaúd-Arábia tart az iszlám síita ágát követő és egyre erősödő Irántól, különösen miután a világhatalmak és Teherán tavaly megállapodást kötettek az iszlám köztársaság nukleáris programjáról, eltörölve a nemzetközi gazdasági szankciókat.

Emellett Rijád muszlim államokból álló katonai szövetség élén, amelyet Washington, London és Párizs is támogat, beavatkozott a szomszédos Jemen konfliktusába. Az ország kiterjedt területeit Irán segítségét élvező síita húszi felkelők rohanták le, míg a nagy déli kikötőváros, Áden a nemzetközileg elismert kormány oldalán harcoló fegyveres erők kezén van.

Az amerikai energia információs hatóság adatai szerint 2013-ban mintegy 17 millió hordó olajat szállítottak a Hormuzi-szoroson keresztül, ami a tengeren zajló olajkereskedelem nagyjából 30 százalékát tette ki.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑