Cadmus fordítás Cadmus

Hadi erői visszafoglaltak egy fontos területet a Húsziktól

2018. 05. 13.

A szaúdi támogatású Mansour Al-Hadi megbuktatott jemeni elnök erői isszafoglaltak egy fontos körzetet a síita húsziktól az ország délnyugati részén található Taizz tartományban lezajlott heves összecsapások nyomán – mondta el a hadsereg egyik parancsnoka szombaton.

Az Alvaziah körzetben zajló harcokban a terepen a törzsi milíciák és az Egyesült Arab Emírségek csapatai, a levegőből pedig a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció segítette a jemeni hadsereget – tette hozzá.

A névtelenül nyilatkozó forrás szerint szombat reggelre teljesen visszafoglalták a térséget a húsziktól.

Az Emírségek állami hírügynöksége közölte, hogy Alvaziah visszafoglalása egy nagyobb hadművelet része, amely jelentős emberveszteségeket és anyagi károkat okozott a húsziknek.

Eközben az Emírségek csapatai által támogatott Al-Hadi erői az ország nyugati részén található al-Hudajda tartományban is több területet szerzett vissza a húsziktól.

Egy katonai tisztségviselő úgy tudja, hogy a kormányerők folytatják előrenyomulásukat, és hamarosan nagyobb hadműveletet indíthatnak al-Hudajda kikötőváros felszabadítása érdekében.

Katonai szakértők szerint a húszik napról napra újabb területeket veszítenek, és lassan kicsúszik a kezükből az ellenőrzés az ország nyugati részén.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a háború az Irán pártfogását élvező húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott,  megbuktatott és Rijadba menekült Mansour Al-Hadi erői között.

 A síita Húszik 2014 szeptemberében felszabadították Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén.

A jemeni nép  ellen 2015 márciusában lépett hadba a Al-Hadi erőit légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A nemzetközi szervezetek többször is bírálták Szaúd-Arábiát, mivel légierejével a civil lakosságot is ostrom alatt tartja. A hárorúban már több mint 15 ezer civil halt meg, egyes szakértők Rihadot háborúsbűncselekmény elkövetésével vádolják.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑