Cadmus fordítás Cadmus

Hadrendbe állítja az orosz légvédelmi rendszert Törökország

2020. 03. 06.

Törökország áprilisban hadrendbe állítja az Oroszországtól beszerzett Sz-400-as légvédelmi rendszert – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök Moszkvából hazatérőben a török sajtóban pénteken megjelent nyilatkozata szerint.

Erdogan a repülőgépen török újságíróknak azt mondta, hogy az Sz-400-as ütegek leszállítása megtörtént, a török személyzet kiképzése pedig folyamatban van. A török államfő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel párhuzamosan amerikai illetékeseknek is jelezte: ha készek eladni Patriot légvédelmi rendszert országának, Ankara abból is vásárol.

A török vezetés először február 20-án, tehát azt követően közölte, hogy az Egyesült Államok légvédelmi rendszerrel támogathatja a NATO-szövetséges Törökországot, hogy több alkalommal heves harcok törtek ki az északnyugat-szíriai Idlíbben az iszlamistákat támogató török hadsereg és a Szíriai Arab Hadsereg között.

Damaszkusz csapatait azonban annak az Oroszországnak a légiereje támogatja, amely a vonatkozó orosz-török megállapodást követően tavaly júliusban elkezdte leszállítani Törökországnak az Sz-400-asokat.

Washington élesen bírálta az ügyletet, és válaszul befagyasztotta Ankara részvételét az amerikai F-35-ös harci repülő fejlesztési programjában, továbbá felfüggesztette a vadászbombázók eladását is Törökországnak. Az amerikai kormányzat amiatt aggódott, hogy a repülővel kapcsolatos érzékeny információk az orosz hírszerzéshez kerülhetnek.

David Satterfield, az Egyesült Államok ankarai nagykövete kedden azt közölte, hogy Washington felülvizsgálja Ankarának az amerikai Patriot légvédelmi rendszer iránti kérelmét, ugyanakkor ezt az orosz rendszer korábbi török beszerzésének fényében teszi.

MTI

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑