2019. 05. 27.

Haftar tábornok erői újabb offenzívát indítottak a líbiai főváros ellen

A Halifa Haftar tábornok vezette „Líbiai Nemzeti Hadsereg” (LNA) csapatai újabb offenzívát indítottak a főváros, Tripoli ellen.

Az ország keleti és déli felét uraló tobruki vezetéshez hű Haftar április 4-én indított katonai műveletet a nemzetközileg elismert egységkormány székhelye, Tripoli elfoglalásáért.

Szemtanúk beszámolói szerint heves harcok folytak szombaton a Tripolitól délre található, 2014 óta használaton kívüli nemzetközi repülőtérről a fővárosba vezető útvonalon, de nem volt jele annak, hogy az LNA-nak sikerült volna előre törnie.

A harcok korábban valamelyest alábbhagytak a muszlim böjti hónap, a ramadán alatt.

Haftar offenzívájának kezdete óta a harcokban 510 ember halt meg és 2467 sebesült meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett adatai szerint, s több mint 75 ezer embert kényszerített elmenekülni otthonából.

Az ENSZ nem tudott eddig tűzszüneti megállapodást kialkudni a szemben álló felekkel.

Halifa Haftar tábornok szerdán Párizsban tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel. A hadúr kijelentette: Nincsenek meg a fegyverszünet feltételei. Hozzátette: a hadműveletük célja a fővárosban a befolyásukat egyre növelő „magánmilíciák és radikális csoportok” elleni harc, amelyek „megfertőzték” a Fájez el-Szarrádzs vezette nemzeti egységkormányt.

Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑