Cadmus fordítás Cadmus

Halálbüntetést kapott a diákokat megerőszakoló tanár

2022. 04. 05.

A tanár, Herry Wirawan esete sokkolta Indonéziát, és rávilágított arra, hogy az ország vallásos, bentlakásos iskoláiban meg kell védeni a gyerekeket a bántalmazással és szexuális erőszakkal szemben – írta meg a 444.hu.

A férfit februárban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, de a halálbüntetést követelő ügyészek fellebbezést nyújtottak be. A legfelsőbb bíróság végül úgy döntött, halálra ítélik a férfit.

A tanár 2016 és 2021 között zaklatott tizenhárom 12 és 16 év közötti lányt. Többen sérüléseket szereztek az erőszak miatt, nyolc áldozatát pedig teherbe is ejtette.

A halálbüntetést az ország gyermekvédelmi minisztere is támogatta, de a halálbüntetést alapvetően ellenző Indonézia emberi jogi bizottsága szerint ez nem helyénvaló.

Indonéziában, a világ legnagyobb muszlim többségű országában több tízezer iszlám és más vallási bentlakásos iskola működik, gyakran ezek jelentik az egyetlen lehetőséget a szegényebb családok gyerekeinek az oktatásra.

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑