Cadmus fordítás Cadmus

Halálra ítélhetnek egy német tinédzsert Irakban

2017. 09. 19.

A 16 éves lány Kelet-Németországból szökött meg, hogy az Iszlám Állam harcosának felesége legyen – a szélsőséges erőknek telefonbeszélgetéseken keresztül sikerült radikalizálniuk.

Linda Wenzelre egy moszuli pincében találtak rá iraki katonák még júliusban, akiről úgy hiszik, közel egy évet tölthetett az országban. Még csak 15 éves volt, mikor elhagyta otthonát, és az újságíróknak tett beszámolója szerint már megbánta, hogy Irakba ment. Állítása szerint egy hónapon át utazott Törökországból Irakba Szírián keresztül, hogy frigyre lépjen egy dzsihadista harcossal, aki röviddel Moszulba való megérkezésük után hunyt el – írja az Independent.

Linda jelenleg egy bagdadi börtönben várja tárgyalását, melynek végén akár kötél általi halálra is ítélhetik, ám ha ügyét Németországban tárgyalnák, a lány mindössze 1 és 10 év között terjedő börtönbüntetéssel lenne sújtható. A német külügyminiszter szerint dolgoznak is azon, hogy a szóban forgó fiatal és három egyéb német asszony egyaránt visszatérhessen az országba, de pillanatnyilag nincs életben kiadatási egyezmény a két ország között.

A szászországi kisvárosból származó Lindát olyan több száz külföldi, az Iszlám Államhoz köthető nővel tartják fogva, akiket terrorista akciók elkövetésével gyanúsítanak – közölték az iraki hatóságok. Az iraki miniszterelnök egy, az AP hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy bizonyos törvények szerint a tinédzserek is felelősségre vonhatók tetteik miatt, kiváltképp akkor, ha azok ártatlan emberek halálához vezetnek.

Orientalista.hu – Hirado.hu, Independent

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑