Cadmus fordítás Cadmus

Hamarosan bejelentik az Iszlám Állam feletti győzelmét Moszulban

2017. 07. 09.

Az iraki biztonsági erők várhatóan néhány órán belül teljesen az ellenőrzésük alá vonják Moszult, mert összeomlottak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet védelmi vonalai azon a kis óvárosi területen is, amely még az utóbbi napokban az ellenőrzésük alatt volt – jelentette szombat délelőtt az iraki állami tévé.

A győzelemhez már csak néhány méter, néhány óra hiányzik – tette hozzá a tévé egyik tudósítója, aki az iraki erők mögött tartózkodott.

A koalíciós erők minden légicsapása és tüzérségi lövései a dzsihadisták utolsó bástyájára összpontosult szombat reggel – erősítette meg a Reuters hírügynökség egyik tévés forgatócsoportja.

Az iraki parancsnokok elmondták az állami tévében, hogy a katonák minden méterért orvlövészekkel és öngyilkos merénylőkkel küzdenek a sűrűn beépített óvárosban.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök június végén, miután a kormányerők elfoglalták annak a moszuli nagymecsetnek a romjait, amelyben a dzsihadisták három évvel ezelőtt kikiáltották „kalifátusukat”, azt mondta: befellegzett az Iszlám Állam terrorszervezet „hamis államának”. Fogadkozott, hogy az utolsó emberig „le fogják vadászni” a terroristákat, megölik vagy elfogják őket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑