Cadmus fordítás Cadmus

Hamasz delegáció látogatott Teheránba

2019. 07. 23.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet honlapján megjelent sajtónyilatkozat szerint a politikai szárny vezetője, Ismail Haniyeh szombaton közölte, hogy Teheránba utazott egy vezető Hamász tisztviselőkből álló delegáció, és reményei szerint a látogatás fontos eredményekkel zárul.

A delegációt a politikai szárny parancsnok helyettese, Saleh Arouri vezeti, az Egyesült Államok korábban 5 millió dollárt ajánlott a tartózkodási helyére vonatkozó információkért.

Arouri évekig a palesztin szervezet Ciszjordánia  hadműveleteit vezette, majd két évvel ezelőtt a politikai szárny helyettes vezetőjének nevezték ki, miután Haniyeh Khaled Mashaal helyére lépett.

A megbeszélések várhatóan számos témát fognak érinteni, köztük a Hamász kapcsolatáról a háború sújtotta Szíriával. A damaszkuszi vezetés mindig dühös az iszlamista szervezetre, amiért nem állt ki a kormány mellett. A szírek továbbá azzal is vádolták a Hamaszt hogy fegyverekkel támogatja az iszlamista csoportokat. Ezt a vádat a Hamász elutasította.

Haniyeh hangsúlyozta, a Hamász sem most sem a jövőben nem fog beleavatkozni Szíria belügyeibe, és reméli, az ország hamarosan talpra áll.

Haniyeh ezen felül elítélte a bahreini külügyminiszter találkozóját izraeli tisztviselőkkel az Egyesült Államokban.

Khalid bin Ahmed Al Khalifa bahreini külügyminiszter hétvégén kijelentette, hogy ha Irán nem támogatná anyagilag a Gázai övezet szervezeteit, Izrael és a palesztinok közelebb lennének a békéhez.

Újkelet.live

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑