Cadmus fordítás Cadmus

Hamenei: Az irániaknak vallási kötelességük részt venni a választásokon

2020. 02. 19.

Az iráni választásokon való részvétel „vallási kötelesség” az irániak számára, csak ezáltal lehet megerősíteni az iszlám köztársaságot az ellenségek „propagandájával” szemben – írta kedden hivatalos internetes oldalán Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

„Részt venni a szavazáson és voksolni vallási kötelesség, nem csupán nemzeti vagy forradalmi kötelesség – fogalmazott a vallási vezető, akinek beszédéből több televízióadó is idézett.

Hozzáfűzte: az irániaknak azért is kell az urnákhoz járulniuk, hogy ezáltal meghiúsítsák az Egyesült Államok és a cionista rendszer által szőtt ádáz összeesküvéseket Iránnal szemben. A részvétel megerősíti az országot az amerikai propagandával szemben, amely megpróbálja eltávolítani az embereket az iszlám rendszertől – szögezte le Hamenei, aki szerint ez az amerikai terv kudarcra ítéltetett.

Az irániakat pénteken várják az urnákhoz, hogy a mintegy 7000 jelölt közül megválasszák a jövendő parlament 290 képviselőjét. Eredetileg több jelölt akart versenybe szállni, de decemberben az állam iszlám jellegét felügyelő, 12 tagú Őrök Tanácsa a több mint 14 ezer nevet tartalmazó listáról hozzávetőleg hétezer – nagyrészt mérsékeltnek számító – indulót törölt. Az elutasított jelöltek között többen is vannak olyanok, akik jelenleg képviselői mandátummal rendelkeznek.

A tanács döntése alaposan felingerelte Haszan Róháni iráni elnököt, aki korábban felszólította a testületet, hogy részrehajlás nélkül járjon el a jelöltek kiválasztásánál. ”Engedjétek, hogy a különböző pártok és csoportok indulhassanak, nincs mit veszteni. Nem jó az országnak, ha csak egy frakció vezeti, mert az ország az embereké„ – hangoztatta akkor a mérsékeltnek számító politikus.

A választásokra olyan pillanatban kerül sor, amikor Teherán és Washington között meglehetősen feszültté vált a viszony, főleg az után, hogy az amerikaiak január elején meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát. A kapcsolatokat tovább terhelte, hogy január 11-én Irán lelőtt egy ukrán gépet, melynek 176 utasa életét vesztette.

Hamenei keddi felhívásában fenyegető figyelmeztetést intézett a tengerentúli hatalomhoz. Úgy vélte, hogy az amerikaiak a Közel-Keleten fenntartott támaszpontjaikkal csupán hamis kirakatot rendeztek be mások megtévesztése érdekében. Mint a vallási vezető fogalmazott, ezek a bázisok konfliktus esetén „semmire sem lesznek használhatók”.

Az ajatollah a Titanic egykori tragédiáját idézte fel példaként, hangsúlyozva: a tengerjáró hatalmas mérete ellenére elsüllyedt, és az Egyesült Államokat sem fogja megmenteni saját nagy dicsősége az alámerüléstől.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑