Három keresztényt lőttek le, miközben a templomukat védték

Az etióp kormány folyamatosan diszkriminatív intézkedéseket hoz a helyi keresztény közösségek ellen. A békés tüntetők egy templom lebontása ellen léptek fel, amikor a rendőrség brutális erőszakot alkalmazva oszlatta fel a tömeget, aminek következményeként három keresztény is életét vesztette – közölte a Borkena etióp hírportál.

Nagy felháborodást keltett egész Etiópiában, hogy a hatóságok erőszak bevetésével hajtották végre a kormány által elrendelt templombontást.

Az Adis-Abebában újonnan felépített Tewahedo templom megvédésére több száz ember táborozott le, és élőláncot alkotva vették körbe a keresztény intézményt. A hatóságok hetek óta próbálták végrehajtani a bontást elrendelő határozatot, de ezt a keresztény tüntetők sikeresen megakadályozták.

Február 4.-én éjszaka az állami szervek bevetették a rohamrendőrséget, amelynek tagjai körbe vették a templomot és a keresztény egyházi dalokat éneklő tüntetőket, majd könnygáz és gumilövedék bevetésével megkezdték a békés tüntetés feloszlatását.

Egyelőre ismeretlen körülmények között a rendőri erőszakban még a helyszínen két etióp férfi, Mikiyas Fanos és Million Denberu életét vesztette. Egy harmadik férfit, akit Abrahamként azonosítottak, súlyos sérülésekkel a Yekatit kórházba szállítottak, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

A hatóságoknak végül sikerült feloszlatni a tömeget és lebontották a templomot.

A támadásban életüket vesztett keresztényeket Abuna Mathias etióp ortodox pátriárka személyesen ravatalozta fel. A temetésen több tízezer ember vett részt, akik a Gerji Szent György-templom előtt gyülekeztek. A keresztény tüntetők a kormány által betiltott Etióp Ortodox Tewahedo Egyház zászlóival vonultak fel.

A szertartást vezető Abune Mathias pátriárka vértanúként említette az élettét feláldozó három keresztényt. Az etióp pátriárka nyilatkozatában hevesen bírálta a központi vezetés szűnni nem akaró keresztényellenes intézkedéseit.

A teljes írást ITT olvashatják el.

Vasárnap.hu

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑