Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Hatan haltak meg a szerdai bissau-guineai puccskísérletben

2022. 02. 02.

Legalább hatan haltak meg az Umaro Sissoco Embaló bissau-guineai elnök kormányának megdöntésére irányuló keddi sikertelen puccskísérletben – közölte szerdán az állami rádió, miközben a fővárosban visszatért az élet a normális kerékvágásba.

A halottak között négy támadó és az elnöki gárda két tagja volt a rádió szerint. Embaló kedd éjjel jelentette be, hogy a kormányzat ura a helyzetnek. Előzőleg öt órán át hallatszott lövöldözés a kormányépület körül, ahol a kabinet ülésezett az államfő részvételével.

A kétmilliós lélekszámú nyugat-afrikai országban tíz államcsíny, illetve puccskísérlet történt, amióta 1974-ben függetlenné vált Portugáliától. Csak egyetlen elnöknek sikerült kitöltenie a teljes mandátumát.

Nyugat-Afrikában az elmúlt másfél évben egy sor államcsíny történt, kettő Maliban, egy Guineában egy pedig a múlt héten Burkina Fasóban.

Bissau-Guineában egyelőre nem tudni, ki állt a támadás mögött, de Embaló azt sejttette, hogy a támadás inkább a kormány kábítószer-kereskedők elleni harcával volt kapcsolatban, mintsem katonai hatalomátvételre történt volna kísérlet.

“Nem államcsíny volt. Megkísérelték megölni az elnököt, a miniszterelnököt és a kormányt” – jelentette ki az államfő kedd este.

A Guinea és Szenegál közé ékelődő, part menti ország a Latin-Amerikából Európába irányuló drogszállítmányok egyik fontos útvonala, amely szintén hozzájárul az állandó instabilitásához.

A repülőtérre vezető főútvonal – amely az elnöki palota mellett halad el – szerdán is zárva volt, de a bankok és üzletek ismét kinyitottak, az emberek ismét kimerészkedtek az utcára.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑