Cadmus fordítás Cadmus

Hezbollah: Mindkét izraeli drón robbanóanyagot szállított

2019. 08. 27.

 

A libanoni Hezbollah szervezet keddi nyilatkozata szerint a vasárnap Bejrútban lezuhant drón egy több mint öt kilós robbanószerkezetet tartalmazott.

A libanoni ellenállási sszervezet korábban azt állította, hogy egy izraeli felderítő drón repült át Dél-Bejrút fölött majd lezuhant, míg egy második felfegyverzett drón felrobbanása anyagi károkat okozott.

A vizsgálatot követően a szervezet szakértői azonban megállapították, hogy az első eredetileg felderítőnek vélt drón egy kb. 5,5 kilogrammos robbanószerkezetet szállított.

“Megerősítjük, hogy az első drón feladata nem felderítés, hanem egy bombatámadás végrehajtása volt.”

A legfrissebb felfedezés, a Hezbollah szerint, megerősíti, hogy a vasárnapi dróntámadásban nem csak egy, hanem két robbanószerkezettel felszerelt drón is érintett – az egyik felrobbant, a másik felrobbanását pedig műszaki hiba akadályozta meg.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen az incidenshez annyit fűzött hozzá, hogy nem kommentál külföldi riportokat.

Michel Aoun libanoni elnök hétfőn kijelentette, hogy az izraeli drón támadás felér egy hadüzenettel.

A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah pedig azt mondta vasárnap, hogy a 2006-os háború óta a libanoni szervezet és Izrael között ez volt az első Libanonban végrehajtott ellenséges akció.

“Ma estétől kezdve azt mondom a határnál állomásozó izraeli hadseregnek, álljatok készenlétben és várjatok ránk,”

-mondta Hassan Naszrallah a TV-ben közvetített beszédében, hozzátéve, hogy a megtorlás “egy nap, két nap, három nap” múlva megtörténhet.

Naszrallah továbbá hangsúlyozta, hogy Izraelnek nem szabad megengedni, hogy büntetlenül behatoljon a libanoni légtérbe.

“Az az idő – amikor izraeli repülőgépek jönnek és bombázást hajtanak végre Libanonban, és a Palesztinát bitorló rezsim biztonságban van – véget ért. Mostantól kezdve szembe fogunk szállni az izraeli drónokkal Libanon égboltján … és intézkedni fogunk, hogy földre kényszerítsük.”

Az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elit egységének parancsnoka, Kaszim Szulejmáni pedig Twitteren azt nyilatkozta, hogy “Ezek az őrült műveletek minden bizonnyal a cionista rezsim utolsó lépései lesznek.”

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn hangsúlyozta, hogy a zsidó állam készen áll, hogy bevessen minden szükséges eszközt, hogy megvédje magát az iráni fenyegetéstől több fronton is.

Az ENSZ mindeközben maximális önmegtartóztatásra szólította a feleket.

 Izrael szombat éjszaka légicsapásokat hajtott végre Szíriában, vasárnap dróntámadást indított Beirút felett. Ezen felül Tel-Aviv felelős a vasárnap Irakban végrehajtott siíta  Hasd Al-Shaabi milícia elleni dróntámadással, valamint hétfőn a kora hajnali órákban Libanonban, a Bekaa-völgyben egy Hezbollah-szövetséges palesztin csoporthoz – Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság – tartozó bázis elleni légicsapással.

Az izraeli hadsereg egyik hírt sem kommentálta.

Újkelet nyomán

 

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑