2018. 02. 22.

Húsz emberrel végeztek a dzishadisták Irakban



Meggyilkoltak 20 embert az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki-szíriai határ mentén – jelentette az asz-Szumaríja iraki székhelyű pánarab televízió szerdán el-Anbár nyugat-iraki kormányzóság biztonsági forrásaira hivatkozva.

A jelentés szerint az áldozatok csempészek voltak, akik Szíriába akartak átjutni árujukkal. A határ szíriai oldalán azonban a dzsihadisták fogságába estek, akik megölték őket, majd kereket oldottak teherautóikkal.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeken kikiáltott kalifátus gyakorlatilag megszűnt létezni, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, és Irak északi részén, illetve egy sávban az észak-iraki Havídzsa közelében. Megfigyelők szerint a radikális iszlamisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat a környékbeli településeken a biztonsági erők tagjai és civilek ellen is.

Szíria és Irak számos intézkedést hozott közös határa együttes védelmére azóta, hogy sikerült kiűzniük a szélsőségeseket annak környékéről. Ibrahím as-Saar szíriai belügyminiszter ez alkalomból február elején látogatást tett az iraki fővárosban, ahol iraki tisztségviselőkkel találkozva a közös határ ügyéről beszélt. A találkozón szóba került egyebek között annak a lehetősége, hogy a két ország egyidejűleg kezdene műveletekbe a közös határ mentén.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com