Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Idén is lesznek migránsgyerekekből álló osztályok Bécsben

2016. 09. 02.

A tervek ellenére idén is indítanak még kizárólag menekültekből álló osztályokat a bécsi iskolákban – számolt be pénteki számában a Die Presse című osztrák napilap.

Eddig az osztrák fővárosban 17 olyan osztály volt, amelyben kizárólag menekültgyerekek tanultak, az idei tanévben öt ilyen indul. A gyerekek többségét ugyanis már különböző hagyományos osztályokban tudták elhelyezni.

A lap megjegyzi: tavaly még ideiglenes megoldásnak gondolták a menekültosztályok indítását, mivel a vegyes osztályok már telítettek voltak. A város vezetése viszont azzal számol, hogy a tanév során újabb migránsok gyermekei is belépnek az osztrák oktatási rendszerbe.

A kizárólag menekültekből álló osztályok ellen már korábban is tiltakozott az osztrák kormánykoalíció nagyobbik pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), “gettóosztálynak” nevezve a megoldást. A város oktatásért felelős szociáldemokrata tanácsosa februárban még arról beszélt, hogy őszre már nem lesznek menekültosztályok. A jelenlegi helyzetet azzal indokolta, hogy a menekültek áradata továbbra is tart.

Jürgen Czernohorszky közleményében arról is beszámolt, hogy a bécsi iskolák felállítottak hat olyan munkacsoportot, amely a menekült gyerekek iskolai beilleszkedésével foglalkozik, egyúttal segíti az iskolát a gyerekek családjával való kapcsolattartásban.

Hétfőn Bécs 705 iskolájában 225 ezer diák kezdi meg a tanévet, közülük mintegy négyezren bevándorlók. Jellemzően Szíriából, Afganisztán és Irakból érkeztek, legtöbbjük már második éve tanul Ausztriában. Szeptembertől országszerte 14 200 menekültgyerek jár majd iskolába.

A menekültgyerekek 86 százaléka tartozik tanköteles korba, amely Ausztriában a 15. életév betöltéséig tart. Közülük mintegy 1900-an jártak gimnáziumba vagy tanulnak szakmát az elmúlt tanévben.

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:

,




Back to Top ↑