Cadmus fordítás Cadmus

Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Magyarország és Grúzia

2018. 12. 17.

Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és grúziai hivatali kollégája, Tea Tsulukiani a grúziai fővárosban, Tbilisziben – mondta a magyar tárcavezető az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Trócsányi László – aki grúziai hivatali kollégája meghívására érkezett a kaukázusi országba – elmondta: Magyarország egyértelműen támogatja Grúzia euroatlanti integrációs folyamatait, a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítéseit.

Az igazságügyi miniszterek tárgyalásuk keretében kitértek az együttműködés olyan kérdéseire is, mint a választott bíráskodás vagy az alternatív vitarendezések, figyelembe véve, hogy erősíteni kell a Grúzia és Magyarország közötti gazdasági együttműködést. Ezért a két tárca együtt fog működni az üzleti jog területén a gazdasági befektetések elősegítése érdekében.

A találkozón szóba került az emberi jogok nemzetközi védelmével kapcsolatos kérdéskör is. Trócsányi László ezzel kapcsolatban megállapította, hogy mind Magyarország, mind Grúzia érintett a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága előtt történő együttműködésben.

Trócsányi László és Tea Tsulukiani eszmecserét folytatott az igazságszolgáltatási rendszerekről is, például arról, hogy az igazságügyi minisztereknek milyen felelősségük van a független és hatékony igazságszolgáltatásért.

A tárcavezetők a találkozón áttekintették a migráció témáját is. Trócsányi László szólt arról, hogy a migráció miként érintette a közép-európai országokat, ismertette Magyarország álláspontját e kérdésben. Tsulukiani pedig az Abházia és Dél-Oszétia szakadár területekkel összefüggésben kialakult migrációs helyzetről beszélt. Trócsányi László elmondta, körülbelül 200-250 ezer menekült él Grúziaban, akik belső menekülteknek tekinthetők.

A magyar igazságügyi miniszter látogatást tett a Dél-Oszétia közelében fekvő Gori városában, ahol az Európai Unió Grúziai Megfigyelő Missziója is található. Találkozott a magyar szakértőkkel, rendőrszakértőkkel, akik az Abháziát és Dél-Oszétiát érintő helyzettel kapcsolatosan nyújtott uniós kezelési támogatás keretében teljesítenek szolgálatot a határ mellett.

A találkozón főleg Grúzia területi integritásának védelméről és a grúziai-dél-oszét mindennapos kapcsolatokról esett szó – mondta Trócsányi László.

A magyar igazságügyi miniszter előadást tartott a tbiliszi állami egyetemen Magyarország az Európai Unióban címmel, ezen az egyetem képviselői mellett a diplomáciai testület is képviseltette magát.

Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑