Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

India több tízezer rohingják akar kitoloncolni

2017. 09. 19.

Több mint 40 ezer rohingját készül kitelepíteni az indiai kormány, amely a legfelsőbb bíróság elé hétfőn beterjesztett írásbeli nyilatkozatában azt állítja, hogy a muszlim kisebbség tagjai rendkívül komoly veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

A legfelsőbb bíróság az után tartott meghallgatást, hogy egy indiai ügyvéd, Prashánt Busán fellebbezést nyújtott be az ellen a kormányhatározat ellen, amely a 2012-es nyugat-mianmari arakáni erőszakhullámot követően Indiába menekült rohingja kisebbség több mint 40 ezer tagjának kitoloncolását rendeli el.

A kormány hétfőn beterjesztett nyilatkozatában hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az országban élő rohingják egy része kapcsolatban áll a pakisztáni titkosszolgálattal (ISI) és az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel. Az ISI-t az indiai vezetés korábban többször is azzal vádolta, hogy az értelmi szerzője volt számos korábbi fegyveres lázadásnak India-szerte. A muszlim kisebbség tagjai tagadják, hogy közük lenne bármilyen terrorszervezethez.

Busán szerint a kormány hiába tett említést a nemzetbiztonsági fenyegetésekről, semmilyen bizonyítékkal sem szolgált velük kapcsolatosan. Csak azért, mert bizonyos források azt sugalmazzák, hogy a muszlim kisebbség tagjait a különböző terrorszervezetek megpróbálják behálózni, még nem tagadhatjuk meg a rohingja közösségtől a nemzetközi egyezményekben biztosított jogaikat – tette hozzá az ügyvéd.

A kormány jelezte, hogy benyújtja a bizonyítékokat és forrásait a bíróságnak, amely október elején tartja a következő meghallgatást az ügyben. Eközben az indiai rendőrség közölte, hogy őrizetbe vették az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik feltételezett tagját, aki a gyanú szerint Indiában élő rohingjákat próbált toborozni, hogy harcoljanak a mianmari hatóságok ellen.

Szintén hétfőn a Hifazat-e-Iszlám nevű iszlamista csoport tüntetést szervezett a rohingják mellett Mianmar bangladesi nagykövetségéhez. A bangladesi rendőrség később feloszlatta a tüntetést, amely a megnövekedett feszültségek ellenére erőszak nélkül zajlott. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint 412 ezer rohingja menekült el Mianmarból Bangladesbe a jelenlegi arakáni erőszakhullám augusztus 25-i kezdete óta.

A rohingja menekülthullám az után indult meg, hogy a mianmari hadsereg „tisztogatási műveletbe” kezdett, amiért rohingja muszlim szélsőségesek összehangolt támadásokat hajtottak végre mintegy harminc rendőrőrs és egy katonai laktanya ellen Arakán államban.

Ott több mint egymillió rohingja él, de a mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak. Az UNHCR korábbi jelentése szerint a rohingják szabad mozgását, az oktatáshoz és a munkához való jogát is korlátozzák a mianmari hatóságok.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑