Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irak falat húzna fel Szíriával közös határán

2022. 03. 04.

Betonfalat húz fel az iraki hadsereg az ország Szíriával közös határán – jelentette csütörtökön a londoni székhelyű Middle East Monitor című hírportál az iraki vezérkari főnök helyettesének bejelentésére hivatkozva.

Kaisz al-Muhammadavi alezredes elmondta, hogy a fal – amelynek építését legalább két évre tervezik – célja a határok biztosítása. Az alezredes leszögezte: a területet már korábban megerősítették, s egyebek között drónokkal és hőérzékelő kamerákkal is figyelik.

A tervek szerint a falnál a belügyminisztérium alá tartozó határőrség egységei helyett a hadsereg járőrözik majd.
Irak régóta igyekszik fokozottabban ellenőrizni a polgárháború sújtotta Szíriával közös, több mint 1000 kilométeres határszakaszát, az iraki biztonsági erők pedig már több száz, Irakba igyekvő, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó fegyverest vettek őrizetbe a környéken.

Bár Irak 2017 végén győzelmet hirdetett az Iszlám Állam felett, a terrorszervezet szétszéledt harcosai közül sokan bevették magukat a környékbeli sivatagokba és egyéb, nehezen megközelíthető területekre, és onnan kiindulva továbbra is hajtanak végre támadásokat a biztonsági erők és a civilek ellen egyaránt.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑