Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irak legyőzte az Iszlám Államot, de a vahabita ideológiát még nem

2017. 11. 28.

Az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett Irakban, de most kezdődik a szélsőségesek ideológiája elleni nagyszabású küzdelem – jelentette be hétfőn Haider al-Abádi iraki kormányfő.

A miniszterelnök a helyreállított bagdadi egyetem megnyitó ünnepségén mondott beszédet, amelyet az al-Irakíja iraki televízió élőben közvetített.

„Irak katonai győzelmet aratott az Iszlám Állam fenyegetése felett. Most egy nem kevésbé veszélyes fenyegetéssel kell szembenéznünk, a szélsőséges ideológiával. Harcolni fogunk az iszlamisták ellen, akik az iszlámmal próbálják mentegetni gonosz tetteiket”

– mondta Abádi.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit. A dzsihadisták akkor rátették kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak az idén júliusban tudtak visszafoglalni a kormányerők. Az iraki hadsereg szövetségeseivel ezt követően sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai-iraki határon fekvő Rava települését november 17-én.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑