Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Iraki siíta milícia visszaverte az iszlamisták támadását

2017. 02. 08.

Síita kormányhű milicisták visszaverték az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak támadását Irak Szaláheddín kormányzóságában szerdán – közölte egy névtelenséget kérő helyi tisztségviselő.

A szélsőségesek a hajnali órákban indítottak offenzívát a bagdadi vezetéssel szövetséges Hasd Al-Shaabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet fegyvereseinek állásai ellen a Tigris folyó nyugati partján fekvő Hamrín hegységben.

A heves összecsapásokban a milícia legalább két katonája életét vesztette és öten megsebesültek – mondta az illetékes. Az iszlamisták azután futamodtak meg, hogy az iraki hadsereg és rendőrség egységeit harci helikopterekkel erősítették meg.

Ahmed adzs-Dzsubúri kormányzó hétfőn arról beszélt, hogy az Iszlám Állam szinte naponta indít támadásokat a kormányzóság keleti csücskében fekvő hegyvidékről Szamarra, Dúr és Alam városa ellen.

A Hasd Al-Shaabi tavaly októberben indított hadműveletet a Szaláheddin kormányzóság központjától, Tikríttől 100 kilométerre délkeltre, hogy megtisztítsák a hegyeket a szélsőségesektől, de csak részben jártak sikerrel.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑