Cadmus fordítás Cadmus

Irán állhat az iraki kormányfő elleni merényletkísérlet mögött

2021. 11. 09.

Legalább egy, iráni kötődésű milícia hajtotta végre azt a merényletkísérletet a hétvégén, amelynek célja az iraki kormányfő meggyilkolása volt – közölték hétfőn iraki biztonsági illetékesek.

Megerősítették, hogy mind a drón, mind a rászerelt robbanószerkezet iráni gyártmány volt. A Reuters brit hírügynökség különböző forrásai azonban nem egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy melyik szervezetnek volt szerepe a támadásban. Hivatalosan egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Az Irán támogatását élvező szervezetek egyelőre nem kommentálták az értesülést, és az iráni kormány sem nyilatkozott az ügyben.

Korábbi jelentések szerint a vasárnap hajnalban elkövetett bagdadi támadás során három drónt használtak a merénylők. Kettőt a biztonsági erők elfogtak és megsemmisítettek, míg a robbanószerrel megrakott harmadik drón eltalálta a kormányfő rezidenciáját, ám Musztafa al-Kádimi sértetlen maradt.

A múlt héten az Iránhoz kötődő milíciák tagjai demonstrációt tartottak Bagdadban az októberi választások eredménye ellen tiltakozva, melynek értelmében jelentősen meggyengültek pozícióik a bagdadi törvényhozásban.

MTI 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑