Cadmus fordítás Cadmus

Irán felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítse a lakóhelyüket elhagyni kényszerülö afgánokat

2021. 08. 19.

Az iráni külügyminisztérium hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen az országukat kényszerből elhagyni készülő afgánoknak.

A tárca egyben üdvözölte egy koordinációs tanács létrehozását a békés afgán hatalomátadás biztosítása érdekében.

A minisztérium honlapja idézte Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivőt, aki reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség és az illetékes szervek komoly figyelmet fordítanak erre a kérdésre, különös tekintettel a koronavírus járványra.

Egyben – eredendő kötelességüknek megfelelően – haladéktalanul sietnek segítséget nyújtani a kitelepített embereknek.

Hatibzadeh hangsúlyozta, Irán a konfliktus rendezésének eszközeként támogatja az Afganisztánon belüli párbeszédet. Ugyanakkor kitart amellett, hogy a békés hatalomátadás Afganisztán főbb vezetőiből álló koordinációs tanácson keresztül valósuljon meg.

A szóvivő szólt arról, hogy az iráni külügyminisztérium kapcsolatban áll az afgán kérdésben érintett valamennyi féllel, valamint Irán kabuli nagykövetségének, illetve a nyugat-afganisztáni Herát városában működő konzulátusának diplomáciai munkatársaival.

Ezzel egy időben Hosszein Gaszemi, az iráni belügyminisztérium határügyekért felelős főigazgatója az IRNA hivatalos hírügynökségnek adott interjújában elmondta, mindhárom, Afganisztánnal szomszédos iráni tartományban előkészítették az afgán menekültek ideiglenes elhelyezését.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap már üdvözölte az afgán koordinációs tanács megalakulását, amelyet Hamid Karzai volt afgán elnök jelentett be, remélve, hogy az párbeszédhez és békés átmenethez vezethet Afganisztánban.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑