Cadmus fordítás Cadmus

Irán földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat tesztelt

2020. 07. 30.

Az iráni Forradalmi Gárda szerdán földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat és katonai műholdat is tesztelt a Perzsa-öbölben tartott hadgyakorlatán.

A gárda honlapja szerint a tesztek sikeresen zárultak le, az állami televízió pedig felvételeket mutatott a manőverekről.

“A mélyen a föld alatt elrejtett rakétákat sikeresen és indítóállás nélkül lőtték ki” – közölte Amirali Hadzsizadeh, a Forradalmi Gárda légi- és űrhajózási részlegének vezetője.

Ali Reza Tangsziri ellentengernagy, az iráni Forradalmi Gárda haditengerészetének vezetője július elején jelentette be, hogy országa föld alatti “rakétavárosokat” épített a Perzsa-öböl és az Ománi öböl partvonala mentén.

Figyelmeztetett, hogy ezek rémálommá válhatnak az iszlám köztársaság ellenségei számára.

A Nur-1 (Fény-1) nevű katonai műholdat áprilisban állították Föld körüli pályára. A szerdai híradások szerint most arra használták, hogy 425 kilométeres magasságból nyomon kövessék a Nagy Próféta 14 fedőnevű hadgyakorlatot, amelynek keretében egy amerikai repülőgéphordozó utánzata ellen hajtottak végre támadást két harci drónnal.

Az amerikai Nimitz osztályú repülőgéphordozó utánzatát hétfőn vontatták ki a Hormuzi-szorosba, ahol több támadást is gyakoroltak ellene. Az állami televízió keddi közlése szerint az iráni katonák előbb rakétát lőttek ki helikopterről a hajóra, majd kommandós egységeket engedtek le a fedélzetére a Nagy Próféta 14 fedőnevű manőver keretében. Más felvételeken a repülőgéphordozó-utánzat körül köröző iráni rohamcsónakokat lehetett látni.

Búváregységek lyukat robbantottak a hajótesten a vízvonal felett.

Tangsziri ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a manőver nem jelent fenyegetést Irán szomszédjaira, de világos figyelmeztetésül szolgál azoknak, akik fenyegetni akarják az ország biztonságát.

A manőveren különböző típusú föld-föld, föld-levegő, illetve hajók elleni rakétákat vetettek be. A gárda orosz gyártmányú Szuhoj Szu-22 típusú repülőgépei precíziós szárnyasbombákat dobtak le Farur szigetére, ahol a közlés szerint sikeresen megsemmisítették a kijelölt célpontokat. Emellett gyakorolták a támadó jellegű aknatelepítési műveleteket és taktikákat, hogy elvághassák egy feltételezett ellenfél tengeri utánpótlását.

Irán gyakran számol be katonai vívmányokról, ugyanakkor ezek többségét nem lehet független forrásból ellenőrizni.
A több évtizede egymással ellenséges Washington és Teherán között ismét fokozódott a feszültség azóta, hogy

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut. Tovább romlott a viszonyuk január elején, miután egy amerikai légicsapás végzett Kászem Szulejmáni tábornokkal, a gárda befolyásos külföldi műveleti főnökével, néhány napra rá pedig Irán rakétacsapásokat mért az amerikaiak iraki támaszpontjaira.

A kétoldalú viszály veszélyt jelent a hajózás biztonságára a Perzsa-öbölben és az öböl egyetlen vízi kijáratánál, a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajszállítmányainak ötöde halad át. Tavaly emellett több tengeri incidens is történt a fontos hajózási útvonalon.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑