Cadmus fordítás Cadmus

Irán határozott választ ígér ha megtámadják hadseregét

2017. 10. 14.

Irán határozott választ fog adni a hadereje ellen irányuló bármilyen lépésre – jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője pénteken az állami televízióban.

Bahram Kaszemi hozzátette: Irán továbbra is bővíteni fogja védelmi képességeit, beleértve ballisztikusrakéta-programját.

Donald Trump amerikai elnök néhány órán belül vázolja fel Washington új Irán-politikáját, és a várakozások szerint vitatni fogja Teherán együttműködését a 2015-ben kötött atomegyezmény előírásainak teljesítése terén. Ha Trump kétségbe vonja, hogy Irán betartja a megállapodásban vállaltakat, akkor az amerikai kongresszus hatvan napon belül dönthet a feloldott szankciók visszaállításáról, ami gyakorlatilag az atomegyezmény végét jelentené.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége (NAÜ) ezzel szemben korábban azt állapította meg, hogy Irán tartja magát az egyezményben rögzített kötelezettségeihez.

Az iráni külügyi szóvivő nyilatkozatában azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy megsérti a két évvel ezelőtt Irán és hat nagyhatalom között létrejött atomegyezmény szellemiségét.

Azzal is megvádolta Washingtont és regionális szövetségeseit, hogy ők a terrorizmus fő támogatói.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑