Cadmus fordítás Cadmus

Irán január óta 55 kilogramm 20 százalékos dúsítottságú uránt állítottak elő

2021. 04. 07.

Irán 55 kilogramm húszszázalékos dúsítottságú urániumot állított elő január óta, ami arra utal, hogy gyorsabban halad az év elején elfogadott törvényben előírtaknál, amely engedélyezte az ilyen színtű dúsítás megkezdését – közölte szerdán a Reuters hírügynökség, idézve Behrúz Kamalvandit, az iráni atomenergia-ügynökség szóvivőjét.

A húszszázalékos dúsítottsági szint az a határérték, amelytől már magas dúsítottságú uránról lehet beszélni. Ennek a szintnek az elérése jelentős lépés az atomfegyverben felhasználható urán előállításához.

A januárban elfogadott törvény rendelkezett arról, hogy Iránnak meg kell kezdenie az urán dúsítását húszszázalékos szintre, és évente legalább 120 kilogrammot kell előállítania belőle, ami havonként tíz kilogrammot jelentene. Behrúz Kamalvandi azonban szerdán az állami tévének nyilatkozva azt mondta, hogy már most a törvényben előírtaknál negyven százalékkal gyorsabban halad a dúsítás, és már nyolc hónap alatt elérhetik az előírt éves mennyiséget.

Kamalvandi egy nappal azután közölte ezt, hogy Bécsben megkezdődtek az iráni nukleáris programról szóló, 2015-ben megkötött többhatalmi atomalku megmentését célzó közvetett tárgyalások. A megállapodásban részt vevő országok a következő napokban és hetekben megpróbálnak közvetíteni Washington és Teherán között.

Az amerikai és az iráni küldöttség közvetlen tárgyalását Irán ugyanakkor elutasította. Az iráni küldöttséget vezető Abbász Aragcsi külügyminiszter-helyettes leszögezte azt is, hogy országa nem fog felhagyni a húszszázalékos urándúsítással azért cserébe, hogy feloldják az amerikai szankciók alapján 2018 óta külföldön befagyasztott egymilliárd dollár iráni vagyon zárlatát.

Irán, valamint hat nagyhatalom – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) és Németország – 2015-ben Bécsben írt alá szerződést, amelyben Teherán vállalta atomprogramjának korlátozását a gazdaságát sújtó nemzetközi szankciók fokozatos feloldásának ellenében.

Donald Trump volt amerikai elnök azonban 2018-ban kiléptette országát a szerződésből, amire válaszul Irán fokozatosan felhagyott kötelezettségvállalásainak teljesítésével, és sorra átlépte a szerződésben megszabott, a tárolt dúsított urán mennyiségére, az urándúsítás szintjére és az urándúsításhoz engedélyezett centrifugák kategóriájára vonatkozó korlátozásokat.

Trump utódja, Joe Biden kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok visszatér a szerződéshez, ha Irán feltételek nélkül betartja a megállapodásban foglalt kötelezettségeit. Teherán azonban azt követeli, hogy először függesszék fel a büntetőintézkedéseket.

Irán a titokban épített a fordói atomlétesítményében kezdte el dúsítani húsz százalékra az urániumot. Az üzemet egy hegy gyomrában létesítették, hogy kibírjon bármilyen légitámadást. Behrúz Kamalvandi kedden bejelentette azt is, hogy Irán megkezdte urándúsításra az újgenerációs, IR-9-es típusú centrifugák tesztelését. Az IR-9 ötvenszer nagyobb teljesítményű az első generációs IR-1-es centrifugákhoz képest.

Az atomalku értelmében az iszlám köztársaság csak az első generációs IR-1-es centrifugákkal folytathat urándúsítást natanzi nukleáris létesítményében.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑