Irán megkezdte a natanzi atomközpont építését

Irán megkezdte az építkezést a natanzi atomközpont közelében, ahol új csarnokot alakít ki urándúsító centrifugák összereléséhez a föld alatt – derült ki hétfőn nyilvánosságra került műholdképekből.

A felvételek alátámasztják azt, amiről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábban már beszámolt.
A jelentések szerint az előző, hasonló célú csarnokban tavaly nyáron egy szabotázsakció következtében robbanás történt.

A kaliforniai székhelyű Planet Labs magánvállalat által műholdról készített felvételeken az látható, hogy Irán augusztus óta egy új utat épített Natazntól délre, egy olyan területre, amelyről elemzők úgy vélik, hogy korábban a biztonsági erők lőtere lehetett. A műholdképek szerint a területet megtisztították építkezés céljára.

Az amerikai Middlebury Egyetem fegyverzetellenőrzési kérdésekre szakosodott elemzői úgy vélik, hogy a területen mélyépítés kezdődik.

Jeffrey Lewis, az iráni atomprogramot figyelemmel kísérő szakértő azt mondta, hogy az építendő út a hegyekbe vezet. Elképzelhető, hogy az irániak valamilyen, a hegyekbe vezető alagúthoz készítik elő a terepet.

Az iráni nukleáris program vezetője, Ali Akbar Szalehi az Iszlám Köztársaság állami tévéjében a múlt hónapban azt mondta, hogy a megsemmisült földfelszíni létesítményt a Natanz környéki hegyek szívében építik újjá.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója kedden azt mondta, hogy ellenőreik tudnak az építkezésről. Teherán ugyanis tájékoztatta a NAÜ ellenőreit, akik továbbra is hozzáférnek Irán telephelyeihez a nukleáris megállapodás összeomlása ellenére. A natanzi központ egyike azon iráni atomenergetikai létesítményeknek, amelyek ellenőrzését Teherán engedélyezte a NAÜ-nek.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑