2019. 08. 22.

Irán saját fejlesztésű hordozható rakétavédelmi rendszert mutatott be

Irán saját fejlesztésű, nagy hatósugarú, hordozható, föld-levegő rakétavédelmi rendszert mutatott be Bavar-373 néven – számolt be az iráni állami média csütörtökön.

A védelmi ipar napján tartott rendezvényen Haszan Róháni iráni elnök is részt vett.

A helyi média az orosz Sz-300-as vetélytársaként jellemezte a hazai fejlesztésű rakétavédelmi rendszert.

Iránban jelentős változások zajlottak a fegyveriparban az elmúlt években. A nemzetközi szankciók és embargók hatására Teherán kiterjesztette a hazai fejlesztésű fegyverek körét. Ugyanakkor nyugati katonai elemzők szerint Irán gyakran túloz, ha katonai képességeiről van szó.

Az iszlám köztársaság rakétaprogramja volt az egyik ok, amely miatt az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Azóta elmérgesedett a viszony Washington és Teherán között. Irán júniusban lelőtt egy amerikai katonai felderítő drónt a Perzsa-öböl fölött arra hivatkozva, hogy illetéktelenül behatolt légterébe. Az Egyesült Államok szerint az incidens nemzetközi légtérben történt a Hormuzi-szoros fölött.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑