Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Iránban börtönbüntetéssel sújtják azokat a keresztényeket, akik megélik a hitüket

2018. 06. 11.

A Közel-keleti országban csupán „írásban”, a gyakorlatban viszont nem létezik a vallásszabadság.

Youcef Nadarkhani lelkész, valamint másik három társá, Yasser Mossayebzadeh, Saheb Fadaie és Mohammad Reza Omidi feltehetően ezekben a napokban kezdik meg tíz éves letöltendő börtönbüntetésüket az iráni Rasht városában – mondta el a World Watch Monitornak Mansur Borji, a londoni székhelyű Article 18 jogsegélyszervezet munkatársa. A négy keresztény férfit „cionista kereszténység hirdetéséért” és házi gyülekezetek szervezéséért ítélték el, ami ellen fellebbeztek ugyan, de az iráni Forradalmi Bíróság elutasította azt tavaly decemberben. Nadarkhanit és Omidit a börtön mellett még két év belső száműzetésre is elítélték, amit Irán déli részén kell letölteniük, az otthonuktól a lehető legtávolabbi helyen.

Négy másik iráni keresztényt szintén szokatlanul hosszú börtönbüntetésre ítéltek, az ő fellebbezésüknek azonban még nincs meg az eredménye. A két eset azért is különös, mert mindegyik ügyet ugyanaz a bíró, Hassan Babaee bírálta el, aki az Article 18 szerint nem bánik kesztyűs kézzel a keresztényekkel, akiket hitük miatt állítanak bíróság elé. A jogvédő szervezet munkatársa szerint ez részben annak is köszönhető, hogy az ítéleteket nagymértékben befolyásolja a nemzetbiztonsági szervek nyomásgyakorlása.

Az iráni keresztény közösséget még egy esetben érte atrocitás az elmúlt időszakban, amelyben Victor Bet-Tamraz lelkészt és három másik embert, Amin Afshar Naderit, Kaviyan Fallah Mohammadit és hadi Asgarit ítélték el. Mansur Borji elmondta azt is, hogy „folyamatosan nyomon követik a bírósági eljárást, egyúttal pedig arra kérik a keresztényeket és az ügyben kulcsszerepet játszó embereket, hogy álljanak ki a vádlottakért és az bírósági eljárások megszüntetéséért. Az iráni kormányt emlékeztetni kell arra, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségeket és a saját alkotmányában foglaltakat maradéktalanul be kell tartani és abba kell hagyni a keresztény közösségek zaklatását. „

Bet-Tamraz lelkészt tíz évre ítélték el tavaly júliusban, mert „a házi gyülekezetek szervezése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.” A vele együtt elítélt három másik embert szintén tíz évre, Amin Afshar-Naderit azonban további öt évre ítélték el „szentségtörésért”. A lelkész családja sem kerülte el a büntetést, felesége öt év börtönbüntetést kapott, míg fia, Ramil ügye folyamatban van.

A Middle East Concern munkatársa, Miles Windsor elmondása szerint a keresztényeket sújtó bírósági ítéletek gyakorisága és hossza is túlzó méreteket öltött az elmúlt években. Habár az Iráni Iszlám Köztársaság alkotmánya elismeri a kereszténységet (kivéve azokat az eseteket, amelyben az illető muszlim hitét elhagyva tér át a kereszténységre), a „törvény által megszabott kereteket” meglehetősen rugalmasan értelmezi, ugyanis a gyakorlatban a kormány folytatja nemcsak a keresztények, de más vallások közösségeinek zaklatását is – írja az USA külügyminisztériumának 2017-es vallásszabadságról szóló jelentése.

Iránban a muszlim hívőknek tilos a hitük megtagadása és másikra való áttérés. 2017-ben több mint egy tucat áttért keresztényt ítéltek ennek kapcsán tíz és tizenöt évnyi büntetéssel sújtva őket, mert ez „nemzetbiztonsági kockázatnak minősül.”

S4C. news – Dallos Bence

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑