Iránban felgyorsult a fertőzöttek számának növekedése

Több mint 3000 újabb, igazoltan koronavírus-fertőzöttet jelentett be pénteken az iráni egészségügyi minisztérium.

Szíma Lari egészségügyi szóvivő az állami televíziónak elmondta: 700-nál több új esetet jelentettek naponta ezen a héten a múlt héthez képest.

Iradzs Harirdzsi egészségügyi miniszterhelyettes az ISNA félhivatalos iráni hírügynökségnek azt mondta, hogy a helyzet valószínűleg csak rosszabbodik.

“Az egész ország riadókészültségben van, sehol sincs biztonság a vírus elől (…), ha ez így megy tovább, hamarosan 45 ezer koronavírus-fertőzéses haláleset lesz” – fogalmazott.

Harirdzsi úgy vélekedett: az egyetlen lehetőség a vírus megállítására a koronavírus-fertőzés ellen hozott intézkedések szigorú betartása, különös tekintettel a maszkviselésre és a belföldi utazás 50 százalékkal való csökkentésére.

Az iráni helyzettel kapcsolatban egészségügyi szakértők vesztegzárat javasoltak, amit azonban Haszan Róháni iráni elnök visszautasított, és a járvánnyal szembeni “kapitulációnak” nevezett. Az elnök szerint a normalizáció és a higiéniai szabályok ezzel egy időben való betartása az egyetlen hosszú távú reális lehetőség.

Az iráni egészségügyi szóvivő szerint eddig 416 198 ember fertőződött meg koronavírussal Iránban, és csaknem 24 ezer ember halt meg a fertőzéssel összefüggésben.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑