Cadmus fordítás Cadmus

Irániak sem repülhetnek az Egyesült Államokba

2017. 01. 29.

Több nemzetközi légitársaság is megtagadja a felszállást amerikai járataira iráni állampolgárok számára, miután Donald Trump amerikai elnök elrendelte hét muzulmán ország állampolgárainak ideiglenes beutazási tilalmát – jelentette szombaton az AFP francia hírügynökség.

Két teheráni utazási iroda munkatársai arról számoltak be, hogy a dubaji Emirate Airlines, a török Turkish Airlines, és az abu-dzabi Etihad Airways légitársaságok jelezték: ne adjanak el jegyeket amerikai vízummal bíró irániaknak, mert nem fogják őket felengedni az Egyesült Államokba tartó járataikra. Egy iráni diák, aki Kaliforniában tanul, azt mondta az AFP-nek, hogy február 4-én akart visszarepülni az Egyesült Államokba Iránból, de a török légitársaságnál vásárolt jegyét visszavonták. Az iráni nő így felvette a kapcsolatot kaliforniai egyetemével, amely annyival tud neki segíteni, hogy küld egy levelet, amelynek segítségével talán Európából visszarepülhet Kaliforniába.

Az iráni külügyminiszter szombaton közölte: Trump rendelete „nyílt támadás a muzulmán világ és az iráni nép ellen”, Teherán pedig megfelelő ellenlépéseket tesz. Az ideiglenes beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal szombati közlése szerint azokra is vonatkozik a tiltás, akiknek állandó tartózkodásra jogosító engedélyük (zöldkártyájuk) van.

Eközben a holland KLM légitársaság is bejelentette, hogy világszerte hét utasát nem engedte fel amerikai járataira. A légitársaság szóvivője nem közölte, hogy az utasok a hét említett muszlim ország közül melyiknek az állampolgárai. Úgy fogalmazott: hét utasukat kellett arról tájékoztatniuk, hogy „nincs értelme elvinnünk őket az Egyesült Államokba”. Hozzátette: egyelőre nem teljesen világos, hogy pontosan kikre vonatkozik a beutazási tiltás.

Az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy Washington felfüggesztette az iráni Lautenberg programot, amelynek keretében iráni vallási kisebbségek ideiglenes vízummal Ausztriában készültek fel az áttelepülésre az Egyesült Államokba.

A 27 éves amerikai programot eredetileg a Szovjetunióban élő zsidó emberek megsegítésére találták ki. Ausztria a program keretében tranzitországként működött, ahol a saját hazájukban fenyegetésnek kitett iráni keresztények, zsidók és a bahái vallás tagjai érkeztek osztrák vízummal.

Az osztrák kormány azonban kénytelen volt a program mintegy 300 jelentkezőjének visszamondani a vízumát, akik még nem jutottak el Ausztriába. Az osztrák külügyminisztérium szerint az érintettek közül csupán mintegy száz embert sikerült eddig értesíteni arról, hogy jelenleg nem tudnak Ausztriába belépni. Az egyelőre nem világos, hogy mi lesz a sorsuk azoknak, akik már Ausztriába érkeztek a program keretében.

Az AP megjegyezte, hogy Donad Trump várhatóan elrendeli a vízumkiadás felfüggesztését is a tiltólistára tett országokban. Az ideiglenes beutazási tilalom idejének letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

A BBC brit hírportál közlése szerint a Google óriásvállalat azonnal az Egyesült Államokba rendelte mintegy száz, az elnöki rendelet által érintett, külföldön tartózkodó alkalmazottját.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑