2019. 02. 23.

ISIS-csemeték vitatott sorsa

Miközben egyre több dzsihadista kerül a terrorellenes koalíció kezére Szíriában, a nyugati országok is egyre nagyobb dilemmával szembesülnek a soraikban lévő állampolgáraik miatt. A „Visszaengedjük vagy se?” kérdés jelentette jogi kihíváson túl a legnagyobb problémát az okozza, hogy jelenleg az euró­pai származású terroristák pontos számáról is nagyon keveset tudunk.

Az uniós tagállamok hatóságai időről időre nyilvánosságra hoznak becsléseket: ezek alapján a Donald Trump által emlegetett, nyolcszáz elfogott külföldi csak töredéke lehet a Szíriában harcoló európaiak valódi számának.

Nagy-Britanniának – amely az utóbbi napokban reflektorfénybe került ­Shamima Begum ügye miatt – például körülbelül ezer állampolgára utazott a válságrégióba: közülük közel kétszázan meghaltak a harcokban, mintegy felük hazatért, és további százak tartanak ki az Iszlám Állam mellett, vagy Begumhoz hasonlóan tengődnek szíriai menekülttáborokban.

A probléma hasonló mértékű a franciák esetében: Párizsnak legalább nyolcszáz „saját” iszlamistáról van tudomása, de egyes beszámolók szerint a valóságban akár 1500-ra is rúghat az ISIS-katonáik száma. A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők nemrég arról számoltak be, hogy csak a foglyaik között körülbelül 150 francia állampolgár van, és további százra tehető azoknak a Franciaországból jött harcosoknak a száma, akik kitartanak az Iszlám Állam utolsó szíriai zárványa mellett.

A Közel-Keleten működő német iszlamistákról mindössze annyit tudni, hogy körülbelül ezren lehetnek, a kurdok pedig legutóbb „két számjegyűre” becsülték a német állampolgárságú foglyaik számát. A kisebb uniós államok, mint Dánia, Belgium vagy Hollandia esetében is biztosra vehető, hogy legalább 300-400 fővel „képviseltetik magukat” a harcokban.

Talán a potenciálisan hazatérő dzsihadisták nagy számánál is aggasztóbb, hogy a kiutazó európaiak zöme időközben családot alapított. Az Europol egy tavaly nyárig vizsgálódó jelentésében ­730-ra tette azoknak a „dzsihadista bébiknek” a számát, akik már a kalifátus területén, „nemzetközi” családokba születtek. Róluk még kevesebb a nyilvánosságra hozott adat: a német hatóságok körülbelül 270-re becsülik a szóban forgó nők és gyermekek együttes számát, míg a hollandok korábban 175, a holland állampolgárságra is jogosult, de a konfliktuszónában felcseperedő kiskorúról vallottak.

Itt ismét érdemes a brit Begum-ügyre utalni, ugyanis magától értetődik a kérdés, hogy a nyugatiak mekkora felelősséggel tartoznak vagy tartoznak-e egyáltalán ezekért a gyermekekért. Begum alig egyhetes babájának esetében Sajid Javid brit belügyminiszter például a leginkább humánus érvet hozta, miszerint „nem bűnhődhetnek a csemeték a szüleik hibájáért”.

Máshol nem ennyire egyértelmű az indoklás, Belgiumban például szintén nagy sajtónyilvánosságot kapott egy marokkói származású nagymama, aki hazavárja hat, jelenleg Szíriában lévő unokáját. A tíz hónapos és hétéves kor közötti gyerekek hazatérésének útjában elméletileg egyetlen akadály áll: emberi jogi okokból nem választhatják el őket édesanyjuktól. Innentől fogva pedig ismerős a történet: a lakosság java része és a vezető politikusok sem látják szívesen a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyeket.

Magyar Nemzet – Judi Tamara

, , , , , ,




Back to Top ↑