Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Ismeretlen betegség jelent meg Kongóban

2018. 10. 06.

Az egyelőre nem azonosított kór legalább 100 ember halálát okozta a Kongói Demokratikus Köztársaság déli részén.

Jean-Gauthier Kibangu Kwango állam egészségügyi minisztere közölte, hogy az ország délnyugati rsézén található Kahemba városban magas lázzal, fejfájással, hányással és hasmenéssel kerültek kórházba azok, akik mentek az erdőbe, hogy hernyót gyűjtsenek.

Kibangu hozzátette, hogy az elmúlt 3 hét alatt legalább 100 ember életét vesztette, akik hasonló tünetekben szenvedtek, még nem sikerült azonosítani a betegséget, Kinşasában folytatják a vizsgálatokat.

Egy helyi civil szervezet szóvivője, Giscard Gibemba pedig kijelentette, hogy a hernyó egy alapvető élelmiszer Kahemba városában.

A szóban forgó városban július óta több mint 200 embert a konzóval diagnosztizáltak.

A megnyomorító betegséget okozza a cianid tartalmú manióka fogyasztása, ha nem mosnak meg helyesen.

TRT

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑