Cadmus fordítás Cadmus

Ismét szíriai célpontokat bombázott Izrael

2017. 06. 27.

A Szíriai Arab Hadsereg állásait vették célba az izraeliek, miután több, szíriai területről kilőtt lövedék csapódott be a Golán-fennsíkon.

A Szíriai Arab Hadsereg két tüzérségi állását és egy lőszerszállító teherautót vettek célba – olvasható az izraeli közleményben.

A hadsereg utasította az izraeli polgári személyeket, hogy kerüljék az el-Kuneitra településhez közeli övezeteket, ahol heves harcok folynak a szíriai kormány és az iszlamisták között.

Szombaton mintegy tíz lövedéket lőttek ki szíriai területről az izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkra, amire megtorlásul az izraeli hadsereg légicsapásokat mért szíriai célpontokra. A helyi források  szerint a légicsapásokban két szíriai katona meghalt.

„Erővel válaszolunk minden, a területünket vagy az állampolgárainkat érő támadásra – jelentette ki Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök.

– A lehető legkomolyabban vesszük Iránnak azokat a kísérleteit, hogy katonailag megvesse a lábát Szíriában, és fegyverekkel lássa el a Hezbollah libanoni síita mozgalmat” – tette hozzá.

A szíriai háború kezdete, 2011 óta az izraeli hadsereg több légicsapást mért Szíriára, izraeli állítás szerint ezek többségének a Hezbollahnak szánt fegyvereket szállító konvojok, illetve az azokat tároló raktárak voltak a célpontjai. Izrael 1967 óta tartja megszállva a Golán-fennsík 1200 négyzetkilométerét.

A terület bekebelezését a nemzetközi közösség soha nem ismerte el. Mintegy 510 négyzetkilométer szíriai ellenőrzés alatt van. Izrael és Szíria gyakorlatilag még mindig hadiállapotban van egymással.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑