Ismét több tízezer tüntető földműves táborozott le Újdelhinél

Ismét összegyűlt szerdán Újdelhinél több tízezer, az agrárpiac liberalizációját célzó törvények visszavonásáért tüntető földműves, egy nappal a fővárosban tartott, halálos áldozattal is járó megmozdulásuk után.

Indiai médiaforrások szerint a belügyminisztérium megerősítette a főváros védelmét, több félkatonai egységet is mozgósítottak.

Az újdelhi rendőrség részéről azt közölték, hogy a farmerek elhagyták a város központját, ahol kedden, az ország egyik nemzeti ünnepén, a köztársaság napján a rendőrséggel is összecsaptak, az erőszakba torkollt tiltakozásban egy tüntető meghalt, és több mint 86 rendőr megsebesült.

A főváros szélére tervezett traktoros felvonulás az után fulladt káoszba, hogy több traktoros kivált a konvojból, és áttörte a városközpontba vezető utakon felállított rendőrségi barikádokat. Noha a rendőrség könnygázt is bevetett, a tiltakozók elérték és megrohamozták a város szívében lévő, 17. századi Vörös Erőd palotát is, nem sokkal az ünnep alkalmából Újdelhiben tartandó katonai parádé előtt. A tiltakozások egyik, az AP amerikai hírügynökség által megszólaltatott vezetője később a tüntetők közé vegyült provokátorokat okolt az erőszakért.

A farmerek február 1-re újabb nagy megmozdulást terveznek, Narendra Modi miniszterelnök kormánya ugyanis ezen napon ismerteti a törvényhozással a költségvetési tervezetet.

Indiában hónapok óta zajlanak a tiltakozások az agrárpiac liberalizációját célzó törvények visszavonása érdekében. Több tízezer földműves novemberben ütött tábort a fővárosba vezető főbb utak mentén, valamint a főváros bejáratánál.

A szeptemberben elfogadott törvényjavaslatok értelmében a mezőgazdasági termékek szabadárasak lennének. A farmerek attól tartanak, a hatósági árak eltörlése lehetővé tenné a nagyvállalatoknak, hogy olyan alacsony árakat szabjanak, amelyekkel ők nem tudnak versenyezni.

Jóllehet a kormány az év elején felajánlotta, hogy 18 hónapra felfüggeszti a törvényeket, hogy ez alatt az idő alatt a felek egy mindenki számára megfelelő megoldást találjanak, a tiltakozók a törvények visszavonását követelik.

Arti Dzserat politikai elemző nem sokkal a keddi zavargásokat követően úgy vélekedett, az összecsapások gyengítik a farmerek érdekképviseletét, rámutatva arra, hogy az ország legfelsőbb bírósága korábban azzal a feltétellel engedélyezte a tüntetéseket, hogy azok békés keretek között maradnak.

Az 1,3 milliárdos ország lakosságának körülbelül fele az agrárszektorban dolgozik, elemzők szerint pedig a mintegy 150 millió, földtulajdonnal rendelkező farmer tiltakozása az egyik legnagyobb kihívás a Modi vezette, 2014 óta hatalmon lévő kormány számára.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑