Cadmus fordítás Cadmus

Iszlám Állam egyik terroristáját fogták el Spanyolországban

2020. 04. 22.

Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában – közölte a spanyol rendőrség kedden.

A tájékoztatásban nem fedték fel az illető személyazonosságát, csupán annyit hoztak nyilvánosságra, hogy egy nagyon veszélyesnek tartott egyiptomi állampolgárról van szó, aki éveket töltött a szíriai-iraki konfliktusövezetben az IÁ harcosaként és rendkívüli erőszakosságával már régen felkeltette a hatóságok figyelmét.

A közlemény szerint az elfogott terrorista Észak-Afrikából érkezett illegálisan Spanyolországba, és két, vele együtt letartóztatott társával együtt egy bérlakásban bujkált. A járványügyi helyzetet kihasználva maszkot viselve ment ki időnként az utcára, így elkerülve azt, hogy felismerjék.

A másik két személy azonosítása még tart, vizsgálják, hogy szintén dzsihadista harcosokról van-e szó. A rendőrség hangsúlyozta: az akciót nemzetközi együttműködésben, a spanyol titkosszolgálat segítségével hajtotta végre.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑